Atlétikai Szuper Liga-döntő: Baji és Kővágó is biztosan nyert

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.08.29. 21:12
Az Európa-bajnoki negyedik Baji Balázs magabiztos futással megnyerte a férfi 110 méteres gátfutást az első Atlétikai Magyar Szuper Liga döntőjének nyitónapján Debrecenben.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az augusztus elején rendezett kontinensviadalon a dobogóról csak ezredekkel lemaradt vágtázó 13.73 másodperces idővel nyerte a futamot.

Szintén magabiztos versenyzéssel nyert Kővágó Zoltán diszkoszvetésben. Az eltiltása után júliusban visszatért dobónak az Eb nem sikerült jól, ám Debrecenben ismét jó formában versenyzett, s 64.41 méterrel győzött.

A kontinenstornán 800 méteren elődöntős, hazai közönség előtt szereplő Kazi Tamás 1500 méteren győzött.

A nőknél Kaptur Éva nyújtott kiemelkedőt, miután 100 méteren (11.88 másodperc) és 400 méteren (55.02 másodperc) is elsőként ért célba.

A Szuper Ligával az volt a szövetség célja, hogy több legyen a versenyezési lehetőség. A pénzdíjas sorozat első szakaszában – februártól augusztusig – húsz pontszerző versenyen vettek részt az atléták, s a legjobb nyolc helyezett indulhat a döntő 19-19 férfi és női számában a kétnapos viadalon.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
22 órája

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53
Ezek is érdekelhetik