Atlétika: Pars 2. lett Rietiben, de az összetettben győzött

Az IAAF beszámolója szerint az olaszországi viadalon a világbajnoki címvédő lengyel Pawel Fajdek a másodikra elért 81.11 méteres dobásával nyert.
Az olimpiai aranyérmes Pars másodikra 79.82 méterig jutott, majd négyszer dobott 80 méter felett, ám ezek közül a legjobb 80.78 méter volt, így meg kellett elégednie a második hellyel.
Összetettben minden versenyzőnél a sorozatban produkált három legjobb versenyeredményt adták össze, és váltották át pontokra, aminek alapján a szombathelyi dobóatléta nagy előnnyel diadalmaskodott: Pars 244.85 pontot gyűjtött, míg a sorozat tavalyi győztese, Fajdek csak 241.49-et.
Pars Krisztián a negyedik Hammer Throw Challenge-en harmadik végső sikerét aratta, amelyért idén is 30 ezer dollárt kap.

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért



