Atlétika: Pars szabadkártyával már biztos induló a vb-n

MTI MTIMTI MTI
2014.11.21. 14:24
null
Pars Krisztiánnak nem kell bajlódnia a vb-kvalifikációval (Fotó: Reuters)
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) döntése szerint Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető szabadkártyát kapott a jövő évi pekingi szabadtéri világbajnokságra, így ő már most biztos utazónak számít.    

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az IAAF tanácsa csütörtökön döntött a vb kvalifikációs szabályairól, melyekben a korábbiakhoz képest kevés változás van, ám az újdonságnak számít, hogy az idei Gyémánt Liga-sorozat szakági győztesei és a nemzetközi kalapácsvető sorozat győztese szabadkártyát kapnak.

A szombathelyiek kétszeres Európa-bajnok dobója idén nem csupán a kontinensviadalon diadalmaskodott, hanem szakága pénzdíjas sorozatát is megnyerte, így ő jutott indulási joghoz.

A korábbi világbajnokságokra csak a címvédők kaptak szabadkártyát, ami azt jelentette, hogy a vb-aranyérmes országa az adott számban a három helyett négy versenyzőt nevezhetett, amennyiben rendelkeztek annyian kvalifikációs A-szinttel. A mostani módosítás ezt a kört bővítette ki, ugyanakkor egy nemzetből maximum négyen indulhatnak egy számban, azaz ha a vb-címvédő és a Gyémánt Liga-győztes egy országból kerül ki, akkor a két szabadkártyás közül csak az egyikük indítható ezen a jogon.

Magyarországról így akár négy kalapácsvető is indulhatna a pekingi világbajnokságon, amire ugyanakkor kevés az esély.

Legfrissebb hírek

Óriási kihívás előtt az atlétika afrikai fellegvára

Atlétika
2026.09.18. 11:36

Halász Bence második lett, Duplantis majdnem világcsúcsot ugrott

Atlétika
2026.09.11. 21:15

Megdöntik-e valaha a kalapácsvető Jurij Szedih világcsúcsát?

Népsport
2026.08.30. 08:31

Németh Zsanett és Rába Dániel is második lett a Németh Pál-emlékversenyen

Atlétika
2026.08.27. 10:02

Halász Bence még Birminghamet is túldobná Budapesten

Atlétika
2026.08.25. 10:23

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
2026.08.13. 06:36

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2026.08.11. 22:56

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
2026.08.11. 21:42