Atlétika: Mo Farah reagált a doppingvádakra

2015.06.19. 19:38
Mo Farah, a britek kétszeres olimpiai bajnok hosszútávfutója tagadja az edzője miatt ellene felvetődött doppingvádakat.

A 32 éves atléta pénteken adott ki egy közleményt Facebook-oldalán, amiben kategorikusan kijelentette, hogy sosem használt tiltott szereket és a jövőben sem fog.

A kiváló futó a Daily Mail e heti értesülését, miszerint évekkel ezelőtt – 2011-ben és 2012-ben – elmulasztott két ellenőrzést, elismerte, ám mint írta, ezeknél az eseteknél sem vetődött fel vele szemben a doppingolás gyanúja, mindössze annyiról volt szó, hogy hibázott.

Farah azután került a támadások kereszttüzébe, hogy június elején a BBC arról tett jelentést: edzője, Alberto Salazar és amerikai edzőpartnere, Galen Rupp a gyanú szerint vétett a doppingszabályzat ellen.

Az 5000 és 10 000 méteren is olimpiai és világbajnoki címvédő sportoló az ügy kirobbanása után visszalépett a birminghami Gyémánt Liga-versenytől, s inkább az Egyesült Államokba utazott, ahol személyesen is beszélt trénerével, aki tagadta a BBC vádjait.

Farah most azt írta: az elmúlt két hét élete legnehezebb periódusa volt, de reméli, hogy mostantól csakaz edzésekre és a versenyzésre kell koncentrálnia.

Farah a tervek szerint legközelebb július 17-én, a monacói Gyémánt Liga-viadalon fog futni.

Legfrissebb hírek

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Újra indul a 21 Napos Kihívás, 17 helyszínen rajtol az őszi forduló

Egyéb egyéni
2026.09.05. 15:38

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33

Győzelmet hozott a Deseda Ultramaratonon a túlélő üzemmód

Csupasport
2026.08.24. 11:56

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
2026.08.15. 13:32

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Így fussunk hatékonyan a nyári kánikulában

Csupasport
2026.07.04. 19:58