Atlétika: az életéért küzd a világbajnok rúdugró

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.18. 13:29
null
Lobinger szervezete eddig pozitívan reagált az agresszív kezelésre (Fotó: AFP)
Súlyos betegséggel, leukémiával küzd Tim Lobinger, a németek fedett pályás világ- és Európa-bajnok rúdugrója.

A 44 éves sportember volt az első német rúdugró, aki túljutott a hatméteres magasságon. 2003-ban világbajnok lett a birminghami fedett pályás világbajnokságon, 1998-ban, Valenciában, illetve 2002-ben Bécsben a fedett pályás Eb-n nem talált legyőzőre.

Szabadtéren két Eb-ezüst a legjobb eredménye, egyiket 1998-ban, Budapesten, a másikat nyolc évvel később, Göteborgban szerezte.

„A szervezete eddig pozitívan reagált a nagyon agresszív kezelésre, és ez optimizmussal tölti el őt és orvosait. Azonban a sikeres kezelés sok tényezőtől függ” – olvasható a menedzsmentje által kiadott közleményben.

A német sajtó kiemelte, hogy az extrovertált sportoló az atlétika egyik legmeghatározóbb alakja volt. Túláradó érzelmei bajba is sodorták: 2003 szeptemberében, a Világdöntőben aratott győzelme után botrányosan ünnepelve a csupasz fenekét mutogatta a nézőknek. Később hivatalos levélben ugyan bocsánatot kért a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől, de az 5000 dolláros büntetést így sem kerülhette el.

Visszavonulása után négy évig az RB Leipzig futballcsapatának atlétaedzőjeként dolgozott. 2016-ben személyes okokra hivatkozva távozott, és családjával visszatért Münchenbe. Az év elején került kórházba, de betegségével kapcsolatosan csak most árult el részleteket.

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
23 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
23 órája

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
2025.08.18. 12:51

Böndör Márton negyedik lett Lengyelországban

Atlétika
2025.08.18. 08:45

A budapesti világcsúcsa után már az újabb rekordra készül Duplantis

Atlétika
2025.08.15. 10:36

Duplantis-világcsúcs, két országos csúcs, szenzációs Halász Bence – így tért vissza a csúcsatlétika Budapestre

Atlétika
2025.08.12. 19:01

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39
Ezek is érdekelhetik