Atlétika: „Pontosan ismerjük a szert” – az Antidopping Csoport vezetője a Pars-ügyről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.10. 18:44
Mint megírtuk, jövő év júliusáig mindennemű sporttevékenységtől eltiltották az olimpiai bajnok kalapácsvető Pars Krisztiánt. Az esettel kapcsolatban Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője is megszólalt.

„Én is csak megerősíteni tudom, amit Pars Krisztián mondott, a doppingvétség ténye egyértelmű, bár az azért nem teljesen igaz, hogy a szervezetében talált szer ne lenne alkalmas teljesítménynövelésre, hiszen ha tényleg így lenne, akkor nem is lenne ott a tiltólistán. A szert pontosan ismerjük, hiszen a vizsgálat kimutatta, de egyrészt a sportoló maga kérheti, hogy ne nevezzék meg, másrészt a bizottságot sem kötelezi erre semmi. A sportoló egyébként bátran kiállt a sajtó elé, vállalta, amit tett, és mindent elmondott, amit el szeretett volna mondani” – fogalmazott Tiszeker Ágnes.

Az ügyről bővebben itt olvashat.

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Újabb hat kiválóságunk kézlenyomatával gazdagodott a Magyar Sportcsillagok Fala

Egyéb egyéni
2026.05.07. 14:32

A Svájci Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta a Kenderesit elmarasztaló CAS-döntést

Úszás
2025.10.20. 14:00

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Tiszeker Ágnes: A „doppingolimpiának” nagyon rossz üzenete van a sport számára

Egyéb egyéni
2025.10.06. 21:28