Atlétika: újabb 9 orosz kapott versenyengedélyt 2018-ra

MTI MTIMTI MTI
2018.04.12. 16:04
Újabb kilenc orosz atléta, köztük a világ- és Európa-bajnok gátfutó Szergej Subenkov kapott rajtengedélyt 2018-ra a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől (IAAF).

Az IAAF csütörtöki hírlevele szerint a 110 méteres gátfutásban 2015-ben vb-első Subenkov és nyolc társa – Klavgyija Afanaszjeva, Kszenyija Akszjonova, Olga Jeliszejeva, Julija Lipanova, Vaszilij Mizinov, Szergej Saripov, Szergej Sirobokov, Jana Szmerdova – megfelelnek a nemzetközi szövetség által előírt kritériumoknak, így semleges színekben rajthoz állhatnak az idei versenyeken, köztük az augusztusi berlini Európa-bajnokságon is.

A szövetség ugyanakkor leszögezi, hogy az Orosz Atlétikai Szövetség felfüggesztése továbbra is érvényben marad.

Az IAAF 2017. decemberi határozata értelmében idén az orosz sportolók már egyszerűbben kaphatnak indulási jogot, mint korábban.

A nemzetközi szövetséghez eddig 140-en fordultak kérelemmel, és a mostaniakkal együtt harmincan már meg is kapták az IAAF hozzájárulását, míg másik harminc esetben elutasító határozat született.

Legfrissebb hírek

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
2026.08.15. 13:32

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21