Atlétikai Eb: különleges helyszínen tartják az éremátadókat

2018.04.19. 16:31
A berlini Olimpiai Stadion mellett egy különleges helyszíne is lesz az augusztusi atlétikai Európa-bajnokságnak, ugyanis az utcai számok célját a belvárosi Breitscheid téren alakítják ki, ahol az ünnepélyes éremosztásokat is tartják majd.

A nyugat-berlini tér kiemelt szerepet kap majd a kontinensviadalon. A szervezők ugyanis egy 3000 néző befogadására alkalmas miniarénát építenek ott fel, és körülötte egy 400 méter hosszú rekortánpályát is lefektetnek, amelyen bárki sétálhat vagy futhat, ha kedve támad.

A maratoni futók és gyaloglók célba érkezése mellett a férfi súlylökés selejtezőjét is a Vilmos császár emléktemplom előtt elterülő téren rendezik meg. Nem csupán sportesemények zajlanak majd itt augusztus 7. és 12. között, hanem kulturális programokkal is várják az érdeklődőket.

A külső helyszín egyedülálló az atlétikai kontinensviadalok 1934 óta íródó történetében, korábban ugyanis még sohasem volt példa arra, hogy az eredményhirdetéseket nem a stadionban tartották – derül ki az európai szövetség hírleveléből.

A Breitscheid tér már a berlini szervezők pályázati munkájában is szerepelt, 2016 decemberében azonban gondolkodtak azon, hogy változtatnak az elképzelésen, azok után, hogy egy iszlamista terrorista teherautóval az itt rendezett karácsonyi vásáron sétáló tömegbe hajtott. A támadásban 12-en haltak meg, s 53-an megsebesültek.

„A terrorista támadás után félre akartuk tenni a koncepciót kegyeleti okokból, ám valamennyi érintett azt javasolta, hogy ragaszkodjunk hozzá” – jegyezte meg Frank Kowalski, a szervezőbizottság vezetője. A tervek szerint külön helyiséget állítanak majd fel a téren, ahol bárki megemlékezhet az áldozatokról.

Legfrissebb hírek

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
2026.09.25. 19:15

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Az ausztrálokkal teljes a negyeddöntő mezőnye a női kosár-vb-n

Kosárlabda
2026.09.09. 23:07

Az atlétikai Eb 5 legnagyobb csillaga

Képes Sport
2026.08.24. 13:46

Top 10: Halász Bence csúcstámadása, új dimenziókban a magyar váltók, mesternégyes

Atlétika
2026.08.19. 11:00

Egyre erősebb és sokszínűbb a magyar atlétika

Atlétika
2026.08.18. 08:15

Vindics-Tóth Lili: Akár még nagyobbat is lehet álmodni!

Atlétika
2026.08.18. 07:00