Atlétika: Márton Anita is indul a Budapest Openen

2018.05.30. 08:53
Márton Anita is indul a hétvégi Schulek Ágoston-emlékversenyen a XVI. kerületi Ikarus BSE pályán, ahol 12 ország atlétái állnak rajthoz.

A Budapest nemzetközi nyílt felnőtt bajnokság (Budapest Open) rangját mutatja, hogy a fővédnöke Tarlós István főpolgármester. A Fővárosi Önkormányzat támogatásának köszönhetően majdnem ezer versenyzőt felsorakoztató viadal Budapest legnagyobb nemzetközi atlétikai versenye.

Az elmúlt években a hazai élvonal mellett több mint 20 ország atlétái – köztük olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, országos csúcstartók – vettek részt a nagyszabású versenyen. Ezúttal is rangos az indulók listája, kiváló atléták érkeznek többek között Spanyolországból, Belgiumból, Kanadából, Németországból, Malajziából, Új-Zélandról vagy Hollandiából.

A legnagyobb név az első magyar világbajnok, olimpiai bronzérmes Márton Anita. A világklasszis súlylökő mellett a hazai élvonal is ott lesz a versenyen, a junior gátasok a világbajnoki szint megfutásának reményében állnak majd rajhoz, és eljönnek a versenyre a szombathelyi kalapácsvetők, élükön az U23-as és junior-világbajnok Halász Bencével.

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Tajti-Márton Anita: Szemléletváltásra van szükség a magyar atlétikában

Atlétika
2026.08.03. 20:52

Az olimpiai bronzérmes Tajti-Márton Anita indul a MASZ elnöki posztjáért

Atlétika
2026.08.03. 10:22

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Újabb hat kiválóságunk kézlenyomatával gazdagodott a Magyar Sportcsillagok Fala

Egyéb egyéni
2026.05.07. 14:32

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45