Tajti-Márton Anita a Magyar Atlétikai Szövetség új elnöke

Szerda délelőtt 10 órakor a Magyar Sportok Házában került sor a Magyar Atlétikai Szövetség új elnökének megválasztására. A 2009 óta hivatalban lévő Gyulai Miklós júliusban lemondott, a napi ügyek intézésére Deutsch Pétert, a szervezet vezérigazgatóját hatalmazta fel, aki később jelezte, hogy a rendkívüli tisztújító közgyűlést követően távozik a MASZ-tól. A tagok két jelölt, Tajti-Márton Anita és Kovács Zoltán közül választhattak.
A küldöttgyűlésen a vezérigazgató végül nem vett részt, ezért a 68 küldött részvételével zajló eseményt egy általa meghatalmazott személy, Farkas Attila vezette le. Tajti-Márton Anita az alapszabály értelmében titkos szavazást kezdeményezett, a küldöttek közül 46-an igennel szavaztak. A MASZ 2025. évi költségvetéséről és szakmai tevékenységéről szóló beszámolót a küldöttgyűlés nem fogadta el.
A tisztújítás nem volt teljes körű, mert a korábban megválasztott Németh Zsolt (világbajnoki ezüstérmes kalapácsvető, mesteredző), Zsivoczky-Farkas Györgyi (Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiai 8. helyezett többpróbázó, edző) és Tölgyesi Előd (utánpótlásműhely-vezető, edző, korábbi atléta) megbízatása elnökségi tagként megmaradt.
A MASZ új elnöke a sportág első magyar világbajnoka, az olimpiai bronzérmes súlylökő, Tajti-Márton Anita lett, aki a 67 leadott szavazatból 38-at kapott, míg Kovács Zoltánra 27-en szavaztak.
„Hatalmas megtiszteltetés, nagy öröm és óriási lehetőség, hogy életemben egy új kihívás kezdődik – mondta székfoglaló beszédében Tajti-Márton Anita. – Egy olyan közösség vezetésének a felelősségét kaptam meg, amelyhez az egész életem köt. Szeretném megköszönni azoknak, akik az elmúlt hetekben véleményt mondtak, kérdeztek, vitatkoztak, kritikát fogalmaztak meg és javaslatokat tettek. Ha csak egy dolgot szeretnék, az az, hogy a mai nappal valódi párbeszéd vegye kezdetét.”
„Most lezárult egy szavazás, de nem kezdődhet el egy olyan időszak, amelynek vannak győztesei és vesztesei, mert a magyar atlétikában ma nincs helye veszteseknek, innentől mindannyiunknak ugyanaz a feladata, együtt dolgozni azért, hogy a sportág erősebb legyen, mint amilyen tegnap volt. Szeretném, ha a következő időszakban minden sportoló, edző, szakember és tagszervezet érezné, hogy fontos része a közösségnek. Ez a szavazás nem a célvonal volt, hanem a rajt! Hosszú, nehéz és sok munkával járó időszak kezdődik, szerencsére nem egyedül állok a rajtvonalhoz” – fogalmazott a szövetség új elnöke.
Tajti-Márton mellett három új elnökségi tagot is választottak: dr. Langár Bence (közgazdász, befektető, egyetemi oktató), Rutkovszky Ede (nemzetközi sportvezető, az Európai Atlétikai Szövetség projektkoordinátora) és Molnár Balázs (közgazdász, nemzetközi sporttanácsadó, korábbi válogatott atléta) lett, sorrendben 42, 41, illetve 25 szavazattal. Megbízatásuk ugyanúgy két évre szól, mint Tajti-Márton Anitának.
A küldöttgyűlés utolsó részeként a felügyelőbizottság új tagjait választották meg: Fejős Bence, dr. Gundel Takács Gergely, dr. Bocskay Árpád és Gerendai-Orbók Ilona.












