Ajánló: „Ha meleg fürdőre gondolsz, akkor vége”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.01. 17:37
Volt, akinek meglepetésszerűen hatott Bódis Tamás negyedik helye az idei Spartathlonon, pedig már letette a névjegyét a 12 órás országos bajnokságon. Hogyan csinálta? Ő maga mesélte el a csupasport.hu-nak.

Bódis Tamás magyar ultrafutó már a nyár elején letette névjegyét azzal, hogy a 12 órás országos bajnokságon 154.182 kilométert teljesített, s ez az eredmény jelenleg is a 2018-as világranglista legjobbja. És bár ez kiemelkedően jó eredmény, mégsem garantálja, hogy valaki 25 órán belüli eredményt „robog” élete első Spartathlonján.

„Lehet, hogy meglepetés ez az eredmény, de én szépen felépítettem ezt a futást. Nem volt helyezésbeli vágyam, egyszerűen csak szerettem volna jól futni” – mondta a csupasport.hu-nak adott interjújában Bódis, aki azt is elárulta, mi volt a taktikája.

Ezen kívül azt is megtudhatják az oldalon, miről ismerszik meg a jó iramfutó, azaz a „nyúl”, erről maratoni futó olimpikonunk, Csere Gáspár mesélt.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
13 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10
Ezek is érdekelhetik