A Darálóval készült az októberi backyard világbajnokságra

– A közelmúltban magabiztosan teljesítette a Darálót. Jó érzés volt?
– A felkészülésem közepén járok, érthető módon még nem éreztem azt, hogy csúcsformában lennék – mondta a Csupasportnak Keller Sándor, aki a közelmúltban 13 óra 04 perc alatt teljesítette a Darálót, azaz 137 kilométert tett meg az Edelényi Kastélysziget külső sétányán. –Az elsődleges célom az október közepén rendezendő backyard világbajnokság, ez a verseny pedig ennek a felkészülésnek a része volt. Ennek ellenére természetesen komolyan vettem. Szerettem volna megdönteni a pályacsúcsot, ez össze is jött, de arra nem számítottam, hogy az előző éjszaka Csépány Péter is megdönti, ráadásul az én időmre is ráver. Arra már nem voltam képes, hogy ezt a friss pályacsúcsot is megdöntsem.

– Milyen volt a futás? 
– Nem volt tökéletes a hetem, gyomorproblémával küzdöttem, ami sajnos a Darálóra nem jött teljesen helyre. Aztán a verseny közben, nagyjából a hatodik óra körül eltűnt, és onnantól már sokkal jobban voltam. Az éjszakai verseny azonban önmagában is más ritmust kíván az embertől. A Darálón este kilenckor van a rajt, ami kicsit felborítja az ember megszokott bioritmusát, és emiatt a taktikát, a táplálkozást, a pihenést is másképp kell kezelni. Ilyen állapotban kell minél jobb eredményt elérni. Talán az egyik legnagyobb nehézség az volt, hogy a táv nagy részét éjszaka kell teljesíteni. A százharminchét kilométert nem lehet és nem is érdemes nagyon gyorsan kezdeni. A talaj apró murvás, nem különösebben kényelmes. Eleinte ez nem zavaró, de ahogy telik az idő, egyre inkább azzá válik. Poros, száraz volt, most viszont fel volt ázva, ezért jól futható volt a felülete. Összességében azonban ez nem egy természetes erdei talaj, de nem is aszfalt, hanem egy furcsa keverék. A frissítési lehetőség egyébként jó volt, profi segítséget kaptam Stefán Beátától. Körönként lehetett frissíteni, volt rá idő, és közben lehetett módosítani is azon, hogy éppen mire van szükség. Szóval nem kezdtem gyorsan, de az éjszaka miatt is folyamatosan figyelni kellett a tempóra. Sok mindent újra kellett értékelni közben.

– Mi volt a legnehezebb kihívás?
– A pálya talaja volt az egyik legnagyobb ellenfél, illetve az az egy-két emelkedő. Bár nem voltak nagy szintkülönbségek, egy idő után ezek a kisebb emelkedők is zavaróvá váltak. A százharminchét kilométer azért nem rövid táv, éjszaka pedig jobban fogy az ember energiája. A Darálón ahogy közeledik a hajnal, egyre nehezebbé válik a futás. A végén meg tudnak égni a futók ezen a kihíváson. Tényleg nagyon nehéz a vége, ott már minden fáj és kellemetlen. A Daráló a végére tényleg ledarálja az embert.

– Van olyan, amit másképp csinálna utólag?
– Jobban felkészülnék rá, de számomra ez elsősorban egy edzés volt. Ha ezt a műfajt folytatnám, akkor specifikusan fel lehet rá készülni. Nekem tökéletesen beleillett a backyard világbajnokság felkészülésébe. Mentálisan is feltöltött, önbizalmat adott, és kellett egy olyan éjszaka, amikor hosszú távot futok. Sok mindent tudtam gyakorolni, nagyon jól illett a naptáramba.

– Október tizenhetedikén pedig jön az a bizonyos backyard világbajnokság… 
– Idén nem sok versenyen vettem részt, az év első felében az esztergomi backyardra időzítettem a formámat. Akkor egyre többet futottam, majd Esztergom után egy kicsit leültem. Most megint egyre többet futok, lépcsőzetesen haladok előre. Ennek is megvan a maga ritmusa. A backyard világbajnokságra meglesz az a kilométerszám, amire szükségem van. Például augusztusban és szeptemberben háromszáz kilométert tettem meg. Egyre többet futottam, és remélhetőleg októberben szépen kicsúcsosodik majd a formám. Bízom benne, hogy elkerülnek a sérülések, jó lesz a formám, és egy jó világbajnokságot tudok futni. Meg akarjuk mutatni, hogy a backyard műfajában megfelelően lehet fejlődni Magyarországon, és remélhetőleg jó eredményt érünk el.