Csupasport: a legkeményebb Tankcsapda-maratoni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.04.08. 20:27
51, 42, 30 – ezek nem a heti lottószámok: az 51 esztendős rocksztár, Lukács László, a Tankcsapda frontembere vasárnap életében először lefutotta a maratonit, majd interjút adott a Csupasportnak.

Az énekes Lukács László futóteljesítménye előtt le a kalappal, már csak azért is, mert a maratoni lefutása után nem sokat pihenhet, hiszen május 3-án Budapesten, a Rákóczi-híd lábánál, a Barba Negra Track színpadán ünnepli zenekara harmincadik születésnapját. A bécsi futóverseny másnapján beszélgettünk vele.

„Több félmaratont teljesítettem már, évek óta rendszeresen futok, megvannak a bejáratott kenőcsök, krémek, amelyek segítenek ilyenkor, és megmasszíroztak a verseny után. Nem mondom, hogy nem éreztem a versenyt reggel, ahogy kikászálódtam az ágyból, van egy kis izomláz, de nem veszélyes” – mondta az 51 éves zenész a Csupasportnak.

A teljes interjút elolvashatjátok az oldalunkon, ahol megmutatjuk, hogyan lehet egy csokigyár dolgozójaként százhúsz kilót fogyni és megtaláljátok kollégánk személyes beszámolóját egy 22 kilométeres teljesítménytúráról a Gerecsében.

 

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12