Atlétika: nem lehetnek többet válogatottak a doppingoló oroszok

MTI MTIMTI MTI
2020.04.06. 22:18
Az Orosz Atlétikai Szövetség hétfői bejelentése szerint ez azokra a sportolókra vonatkozik, akiket 2015 novemberétől számítva eltiltottak már egyszer, illetve olyan edzőkkel dolgoztak együtt, akiket ugyanettől a dátumtól számítva megbüntettek már.

Az orosz szövetség ezzel a lépéssel szeretne javítani kapcsolatán a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel, ugyanakkor a döntés jogi problémákba ütközhet, mivel a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) korábban már kimondta: nem lehet extra büntetéssel sújtani azokat a sportolókat, akik letöltötték eltiltásukat. Erre példa, hogy a CAS megsemmisítette a britek 2012-ben hozott szabályzatát, miszerint doppingvétség miatt korábban eltiltott versenyző nem képviselheti hazáját az ötkarikás játékokon.

Az orosz atléták 2015 vége óta nem vehetnek részt a nagy nemzetközi versenyeken, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) akkor nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentésében megállapította, hogy Oroszországban átfogó doppingolás zajlott. Egy évvel később a WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy Oroszországban a doppingot állami támogatással, rendszerszintűen alkalmazták.

Legfrissebb hírek

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
14 órája

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37