Doppingügy: Oroszországban felmentették, a CAS négy évre eltiltotta

MTI MTIMTI MTI
2020.04.17. 14:16
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy évre eltiltotta Andrej Jeremenko atlétaedzőt, aki 2017-ben megpróbált lefizetni egy doppingellenőrt.

A tréner a három évvel ezelőtti orosz bajnokságon szeretett volna rábírni egy ellenőrt arra, hogy ne vegyen mintát tanítványától, a gátfutó Julija Malujevától.

A sportolót már korábban eltiltották négy évre, miután bebizonyosodott, hogy az eset előtt betegséget színlelt, és az elhúzódó mintaadás végén, ájulást imitálva a mosdóba dobta a vizeletét tartalmazó fiolát. Ezt követően Jeremenko mentővel kórházba vitette, majd az ott megjelenő ellenőrt megpróbálta megvesztegetni.

A CAS-hoz azután került az ügy, hogy Oroszországban a trénert bizonyíték hiányában felmentették, most viszont a lausanne-i székhelyű bíróság bűnösnek találta. Julija Malujevától.

A sportolót már korábban eltiltották négy évre, miután bebizonyosodott, hogy az eset előtt betegséget színlelt, és az elhúzódó mintaadás végén, ájulást imitálva a mosdóba dobta a vizeletét tartalmazó fiolát. Ezt követően Jeremenko mentővel kórházba vitette, majd az ott megjelenő ellenőrt megpróbálta megvesztegetni.

A CAS-hoz azután került az ügy, hogy Oroszországban a trénert bizonyíték hiányában felmentették, most viszont a lausanne-i székhelyű bíróság bűnösnek találta.

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
2026.08.16. 18:49

A Nemzetközi Íjászszövetség feloldotta az orosz sportolók elleni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.08.15. 16:26