Atlétika: nyolc év után vették el a doppingoló gyaloglótól az ezüstérmet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.11. 13:48
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága hivatalosan is megfosztotta ötkarikás ezüstérmétől az orosz Olga Kanyiszkinát, aki még a 2012-es nyári olimpián ért célba másodikként a női 20 kilométeres gyaloglásban.

A 35 éves Kanyiszkinát az olimpiai minták újratesztelését elrendelő NOB-döntés nyomán diszkvalifikálták, miután kiderült, hogy doppingolt. Nemcsak londoni ezüstérmét veszítette el, hanem törölték a 2009 és 2012 közötti összes többi nemzetközi eredményét is. Ugyanakkor megtarthatta 2008-as olimpiai elsőségét, csakúgy, mint 2007-es világbajnoki aranyát és 2006-os Eb-ezüstjét.

A NOB – sajtószolgálatának közlése szerint – ugyancsak véglegesítette döntését egy másik orosz doppingügyben: mivel több játékos is tiltott szert használt, utólag megfosztották helyezésétől a 2014-es szocsi téli olimpián eredendően hatodik női jégkorong-válogatottat.

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00
Ezek is érdekelhetik