Csupasport: Kokó feleségét meglepte, hogy megnyerte a Wizz Air Félmaratont

B. L.B. L.
2020.09.09. 17:48
Egyáltalán nem készült a győzelemre, s bár verseny közben érezte, sikerülhet, azt is tudta, hogy az időeredménnyel nem érdemes foglalkoznia.

– Különleges volt megszerezni élete első félmaratoni bajnoki címét?
–
Abszolút, ráadásul nem is számítottam rá – úgy mentem a versenyre, hogy örülök, ha sikerül a dobogóra érnem. Az edzőm, Káldy Zoltán mondta, akár nyerhetek is, ám kinevettem, mondván, tuti ivott valamit – kezdte Kovács-Garami Katalin (40), a Bp. Honvéd versenyzője, aki 1:18:52-es eredménnyel győzött a nők között a 35. Wizz Air Budapest Félmaratonon.

– Miért nem számított rá, hogy sikerülhet?
–
Nem éreztem magam olyan formában, hogy nyerjek. A karantén vége felé kicsit leeresztettem, motivációmat veszítettem, másfél hónapot ki is hagytam, és elsősorban amiatt indultam, hogy pontokat szerezzek az egyesületnek. Úgy gondolkodtam, nagyon megvernek. Így próbáltam a lelkemet felkészíteni a kevésbé jó eredményre, hogy később ne zuhanjak meg annyira, amennyire lehetne – ám a körülmények kedveztek nekem.

A Kovács-Garami Katalinnal készült interjút végigolvashatja acsupasport.huweboldalon.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30