Budapest Maraton: hétvégén a futóké lesz a főváros

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.08. 09:57
Szombaton és vasárnap rendezik meg a 36. Spar Budapest Maraton Fesztivált, így a futóké lesz a főváros a hétvégén.

Két nap alatt kilenc távon indulhatnak a futni vágyók. Bár a tavalyihoz képest idén szabadabb körülmények között rendezheti meg a fesztivált a Budapest Sportiroda, csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni az eseményen.

A rendezők a szokásosnál kevesebb indulóra, de így is 10 ezer fölötti létszámra számítanak, az utazási korlátozások ellenére már több mint 700 külföldi futó nevezett. Az előző években megszokott maratoni útvonalat – a Lánchíd felújítása miatt – módosítani kellett, a Duna két partján haladnak majd a versenyzők, átfutva a Margitszigeten.

Szombaton a családi programoké és a rövidebb távoké lesz a főszerep, ezen a napon rajtol a minimaraton (5 km), a 10 kilométer, és a 4x2 kilométeres váltó, lesz családi futás, esélyegyenlőségi futam, maratonka és gyalogolni is lehet. Vasárnap 9 órakor indulnak a klasszikus táv résztvevői a Pázmány Péter sétányról, hozzájuk csatlakoznak majd a 30 kilométeresek.

Idén is sok újonc jelentkezett, több mint 700-an fognak neki vágni a 42.195 kilométernek, köztük Cser Krisztián operaénekes, Tankó Erika és Herman Flóra színésznők. Ezt a távot nemcsak egyéniben, hanem párban vagy négyfős váltóban is megtehetik a versenyzők.

Lesznek visszatérők is, mint a 25-szörös volt válogatott labdarúgó Dombi Tibor, aki a ƒ„42 évesen 42 kilométer" kampány részeként futott először, azóta pedig már rutinos maratonistának számít. Kele Géza felvidéki amatőr futó pedig a 200. hivatalos maratoniját fogja lefutni vasárnap.

A helyszínen felállítanak egy emléksátort is az idén elhunyt világbajnok tájfutó, a Nemzet Sportolója, Monspart Sarolta tiszteletére.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
10 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
15 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08
Ezek is érdekelhetik