Csupasport: Ujvári Balázs még sosem adott fel versenyt

N. ZS.N. ZS.
2022.01.15. 21:20
Az ultrafutó a Lavaredo Ultra Trail 120 kilométeres távjára edz, s közben szeretné befejezni az 1170 kilométeres Országos Kéktúrát is.

Ujvári Balázs 2014-ben kocogott ki a közeli patakhoz – ezzel kezdődött minden. Az ultrafutó idén harmadjára készül a Dolomitokba, a Lavaredo Ultra Trail leghosszabb távján áll rajthoz.

„A sport mindig az életem része volt, sokáig röplabdáztam – mondta a 44 éves Ujvári Balázs. – Emiatt az alapom megvolt, majd 2014-ben úgy gondoltam, valamit megint sportolnom kéne, ami költséghatékony, és szinte bármikor tudom űzni. Nézegettem a sportcipőimet, majd egy napon kikocogtam a közeli patakhoz. Ezzel kezdődött a történet. Akkor még nem voltak jelentősebb céljaim, csak mozogni akartam. Innentől lépésről lépésre haladtam, hamar eljutottam a nulláról a maratoni távig. Később jött az első hatórás versenyem, majd egyre emeltem a tétet. 2017-ben aztán a Hármashatár-hegyen részt vettem egy közösségi futáson, akkor estem szerelembe a terepfutással. Azóta, ha tehetem, terepversenyeken indulok, ám nem zárom ki teljesen az aszfaltot sem.”

A futó a csupasport.hu oldalának mesélt a leghosszabb és legnehezebb versenyéről is, valamint elárulta, milyen célokat tűzött ki magának az idei évre.

Legfrissebb hírek

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
8 órája

Megválasztották az év kerékpárútjait

Csupasport
2026.06.04. 14:40

Footgolf: Ujvári Izabella világbajnoki ezüstérmes Mexikóban

Csupasport
2026.06.02. 10:47

Bódis Tamás megdöntötte a 100 kilométeres futás magyar csúcsát

Csupasport
2026.06.01. 11:05

Magyar sikerek a vitorlázórepülő-világbajnokságon

Csupasport
2026.05.30. 12:45

50 nap a rajtig: több mint 10 ezren neveztek már az idei Balaton-átúszásra

Csupasport
2026.05.29. 14:22

Magyar éremeső a fudokan karatésok Európa-bajnokságán

Csupasport
2026.05.28. 08:47

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25
Ezek is érdekelhetik