Atlétika: kizárták az oroszokat és a fehéroroszokat a Gyémánt Ligából

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2022.03.18. 10:34
null
Illusztráció: AFP
Oroszország és az ukrajnai háborúban őt támogató Fehéroroszország atlétái sem vehetnek részt a Gyémánt Liga-sorozat versenyein „a belátható jövőben”, közölték a szervezők pénteken.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) március elején jelentette be, hogy a két ország sportolóit, valamint hivatalos személyeit kizárja a közeljövőben sorra kerülő versenyekről, és ez azokra az orosz sportolókra is vonatkozik, akik semleges színekben indultak volna az idén.

Az orosz sportági szövetséget még 2015-ben, a doppingbotrányok miatt függesztette fel a WA, így az ország atlétái azóta csak semleges színekben vehettek részt a nemzetközi versenyeken.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) február végén javasolta azt a világszövetségeknek, hogy a háború miatt ne engedjék indulni az orosz és fehérorosz sportolókat, továbbá a két ország hivatalos személyeinek is tiltsák meg a részvételét a különböző eseményeken.

Az orosz és fehérorosz atléták a pénteken (ma) kezdődő belgrádi fedett pályás világbajnokságon sem vehetnek részt.

Legfrissebb hírek

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
20 órája

Atlétika: Molnár Attila örül, hogy a legjobbakkal tud együtt versenyezni

Atlétika
2026.06.03. 11:42

Atlétika: Molnár Attila 45 másodpercen belül futott Rabatban

Atlétika
2026.05.31. 21:04

Gyémánt Liga: Molnár Attila 7. lett Hsziamenben, óriási U20-as világcsúcs gerelyhajításban

Atlétika
2026.05.23. 15:30

Gyémánt Liga: Molnár Attila is indul Hsziamenben

Atlétika
2026.05.22. 09:28

Gyémánt Liga: Duplantis 612 centiméterrel győzött a saohszingi nyitányon

Atlétika
2026.05.16. 17:40

Feloldották az orosz és fehérorosz birkózók korlátozásait

Birkózás
2026.05.15. 13:58

Gyémánt Liga: bizonyos versenyszámokban emelkednek a pénzdíjak

Atlétika
2026.04.15. 16:50
Ezek is érdekelhetik