Atlétika: „Ennyi volt” – Mo Farah már csak az utcán futna

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.05.02. 21:25
null
Mo Farah a jövőben várhatóan csak utcai futóversenyeken indul (Fotó: AFP)
A jövőben várhatóan csak utcai futóversenyeken szerepel Mohamed Farah négyszeres olimpiai bajnok brit atléta.

 

A 39 éves versenyző erről azt követően beszélt, hogy egy hétfői, londoni 10 ezer méteres versenyen másodikként zárt.

„Azt gondolom, a pályán számomra ennyi volt. A testednek és az elmédnek is készen kell állnia a versenyzésre. Szeretem a sportot, és amit csinálok, régóta versenyzem már, ugyanakkor ilyen sok időt, mint most, soha nem hagytam még ki” – fogalmazott Farah, aki először indult pályaversenyen azóta, hogy tavaly júniusban nem jutott ki a tokiói olimpiára.

A hatszoros világbajnok Farah 2012-ben és 2016-ban is duplázott, az ötezer és a tízezer métert is megnyerte az ötkarikás játékokon, hétfőn azonban a hosszabbik távon közel egy perccel maradt el egyéni legjobbjától. Kiemelte, a júliusi, eugene-i világbajnokságon biztosan nem indul, azt azonban egyelőre nem tudta megmondani, hogy a Nemzetközösségi Játékokon, vagy az augusztusi Európa-bajnokságon rajthoz áll-e.

„Jelenleg azt gondolom, hogy nem, de addig még van jó néhány hónap” – fogalmazott Farah, aki szerint jelenleg nincs olyan állapotban, hogy felvegye a versenyt a világ legjobbjaival.

A brit lovagi címet birtokló szomáliai származású sportoló a riói olimpia óta szinte csak utcai viadalokon indult, a 2018-as Chicago Marathonon 2:05.11 órás időeredménnyel új – azóta már megdöntött – Európa-csúcsot állított fel.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
Tegnap, 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik