Csupasport: Ellis Cross győzött Mo Farah ellen tízezer méteren

2022.05.03. 19:27
Bár két riválisát is megelőzte, nem sikerült fényesen a négyszeres olimpiai bajnok visszatérése, mert egy kis klub versenyzője megelőzte.

Bizonyosan jobb időeredményben és eggyel jobb helyezésben reménykedett Mo Farah a május 2-án megrendezett, 16 ezer indulót megmozgató londoni tíz kilométeres versenyen. A négyszeres brit olimpiai bajnok 39 esztendős atléta az előzetesen legveszélyesebbnek tartott két riválisát egyaránt lehagyta (Chris Thompson negyedik, Philip Sesseman ötödik lett), nem úgy, mint Ellis Crosst, aki egy kis futóklub versenyzője, ennek ellenére senki sem volt nála gyorsabb, 28:40-et ment, amivel négy másodpercet vert Farah-ra, és nyilván a kellő meglepettséggel és tisztelettel konstatálta, hogy egy legendás sportolót múlt felül, átírva a forgatókönyvet, miszerint a temérdek érdeklődő alaposan megünnepli majd kedvencét.

A hivatalos viadalon legutóbb tavaly júniusban rajthoz álló brit lovag nehéz napról beszélt, amikor értékelte a Vitality elnevezésű eseményt.

„Nagyon fontos tesztelned a tested, és megnézned, hol is tartasz. Sok idő telt el a legutóbbi versenyem óta. Szeretem a sportot, és azt, amit csinálok, hosszú karrierem volt. Készen kell állnod arra és megfelelő lelkiállapotban lenni, hogy versenyre kelhess a srácokkal. Ki kell mondanod, milyen szinten vagy. Nem leszek már fiatalabb” – így Farah.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
1 órája

Varga Barnabás duplájával győzelem Finnország ellen; Per Johansson: Olyan magas szintre jutottunk, amit korábban el sem képzeltem

E-újság
2026.06.05. 23:58

Megválasztották az év kerékpárútjait

Csupasport
2026.06.04. 14:40

Lenny Joseph Fradi-cipőben játszik a vb-n; Veszprém: 30!

E-újság
2026.06.02. 23:45

Footgolf: Ujvári Izabella világbajnoki ezüstérmes Mexikóban

Csupasport
2026.06.02. 10:47

Bódis Tamás megdöntötte a 100 kilométeres futás magyar csúcsát

Csupasport
2026.06.01. 11:05

A döntők királyának, Luis Enriquének a határ a csillagos ég; Így is félig teli a pohár az Arsenalnál

E-újság
2026.05.31. 23:19

Magyar sikerek a vitorlázórepülő-világbajnokságon

Csupasport
2026.05.30. 12:45
Ezek is érdekelhetik