Atlétika: Mo Farah felfedte múltját, gyerekkereskedelem áldozata volt

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.12. 13:30
null
Mo Farah fiatalon gyermekkereskedelem áldozata volt (Fotó: AFP)
Kilencévesen hamis papírokkal utaztatták Angliába, ahol évekig dolgoznia kellett az ételért és a szállásért Mohamed Farah-nak, a britek szomáliai születésű négyszeres olimpiai bajnok hosszútávfutójának.

A 39 éves atléta a BBC-nek adott interjúban beszélt először őszintén a múltjáról, a többi között arról, hogy a hamis utazási okmányokba írták be a Mohamed Farah nevet, eredetileg pedig Hussein Abdi Kahinnak hívták.

Mint mondta, édesapja a polgárháborúban halt meg, amikor ő négyéves volt, majd később elválasztották az édesanyjától. Dzsibutiból Londonba egy számára ismeretlen nővel érkezett, aki aztán magával vitte lakásába és széttépte azt a papírt, amelyen a rokonai elérhetőségei voltak feljegyezve. Ott Farah házimunkát végzett és gyerekekre vigyázott cserébe azért, hogy ehessen. Emellett 12 éves koráig nem engedték iskolába.

„Akkoriban gyakran zárkóztam be a fürdőszobába és csak sírtam” – mondta a klasszis sportoló.

A változást éppen az iskola hozta az életébe, ahol testnevelőtanára, Alan Watkinson értesítette a gyermekvédelmi hatóságokat Farah helyzetéről, s ő segített új családot találni számára egy szomáliai közösségben, miután megtudta, hogyan él.

Szintén a tanár volt, aki segített neki állampolgárságért folyamodni, amit hosszú idő után, 2000-ben kapott meg. Mo Farah hozzátette, hogy ami a legtöbbet segített neki a nehézségek elviselésében, az a futás volt, amely különlegessé tette őt.

Farah, aki a 2012-es és a 2016-os olimpián is meg tudta nyerni az 5000 és a 10 000 métert, idén májusban futott utoljára pályán, októberben viszont rajthoz áll a London Marathonon.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
Tegnap, 13:47

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53
Ezek is érdekelhetik