Atlétikai vb: a norvégok estéje lehetett volna, trónfosztás lett a vége

VINCZE SZABOLCS (Eugene)VINCZE SZABOLCS (Eugene)
Vágólapra másolva!
2022.07.20. 08:19
null
Jake Wightman meglepetésre győzött 1500 méteren (Fotó: AFP)
A norvégok ünnepre készültek a világbajnokság ötödik napján, de sem Jakob Ingebrigtsennek, sem Karsten Warholmnak nem sikerült a dobogó tetejére állnia a versenyszámában, holott abszolút favoritnak számítottak.


Két aranyéremre vadászunk – ezzel a visszafogott szalagcímmel jelent meg Norvégia legolvasottabb napilapja, a Verdens Gang, ami egy nappal később csak azért kellemetlen, mert végül egyiket sem sikerült megtalálni. Hiába volt ugyanis két futójuk is abszolút favorit, hiába érkeztek mind a ketten olimpiai bajnokként Eugene-ba, hiába nézett ki sokáig úgy, hogy most sem győzi le őket senki, végül Jakob Ingebrigtsen és Karsten Warholm elől is elhappolták az aranyat, ráadásul nem várt helyről kaptak ellenfelet.

Előbb a 21 éves Jakob Ingebrigtsen állt rajthoz 1500 méteren, aki tavaly olimpiai csúccsal nyert aranyérmet Tokióban, így az oregoni világbajnokságon is a szám legnagyobb favoritjának számított. A döntő második körében élre is állt, ekkor még úgy nézett ki, a két kenyai riválistól, Abel Kipsangtól és a címvédő Timothy Cheruiyottól kell leginkább tartania, nehogy összedolgozzanak, ők azonban meglepetésre végül még a dobogóra sem fértek fel.

Mégis talán rájuk figyelt a legjobban, miközben az utolsó körben onnan jött a meglepetés, ahonnan senki sem számított rá: az utolsó kanyar előtt az addig jól helyezkedő brit Jake Wightman robbantott, kiugrott az élen álló, meglepett Ingebrigtsen mögül, és óriásit hajrázott. A norvég hiába próbálta elkapni, még közelebb sem tudott kerülni hozzá, a 28 éves brit egyéni csúccsal, a világ idei legjobb idejével ért elsőként a célba. Édesapja és edzője, a futamot kommentátorként végig kísérő Geoff Wightman elsírta magát, talán ő sem számított ekkora sikerre, hiszen fia legjobb éve eddig a 2018-as volt, amikor bronzérmes lett a berlini Európa-bajnokságon és a Nemzetközösség Játékokon is, azóta viszont jóformán semmi. Így a legkisebb Ingebrigtsennek tovább kell várnia a vb-címre, de bőven van még ideje, és nem akármilyen eredmény, hogy húszéves korára szinte mindent elért.


Na, de ha neki nem is, majd Karsten Warholmnak 400 gáton biztosan sikerül megvédenie a címét, gondolhatták Norvégiában, akkor legalább az egyik arany meglesz a kettőből, és az utolsó százötven méterig senki sem gondolta volna, hogy végül nem így lesz. Még annak ellenére sem, hogy a 26 éves, világcsúcstartó atléta júniusban combsérülést szenvedett a rabati Gyémánt Liga-versenyen, és sokáig az sem volt biztos, hogy indul-e az idei világbajnokságon. Mindeközben a rivális brazil Alison Dos Santos vezette az idei világranglistát, és az amerikai Rai Benjamin is nagyon készült, hogy hazai közönség előtt érmet nyerjen, lehetőleg aranyat.

A döntőig mind a hárman látványosan tartalékoltak, ott aztán Warholm már a rajt után teljes gázra kapcsolt, és úgy nézett ki, London (2017) és Doha (2019) után megszerzi sorozatban harmadik világbajnoki aranyérmét is, de az utolsó kanyarban, a nyolcadik gát után hirtelen minden előzmény nélkül lassulni kezdett, és a célegyenesre már Dos Santos jött ki elsőként. A norvég mozgásán látszott, hogy nem tudja tartani a tempót, és egyszerűen elfogyott a végére. Ilyet még nem nagyon láttunk nála, 2018 óta ugyanis minden versenyt megnyert 400 gáton, amin elindult.

„Valószínűleg a hathetes kihagyás sokba került nekem. Mindent megpróbáltam, amit csak tudtam, de… Ha az ember elkezd savasodni, akkor nincs visszaút” – mondta Warholm, miután hetedikként érkezett célba 48.42-vel, Dos Santos pedig 46.29-es versenycsúccsal ért be elsőként, az amerikai Kevin Young 1993-ban, Stuttgartban futott 47.18-as idején faragott majdnem egy másodpercet.

 

Eddig világbajnokságon csak egyszer fordult elő a férfiak mezőnyében, hogy valaki hetven méter felett dobott diszkoszvetésben, a litván Virgilijus Alekna 2005-ös, 70.17-es kísérlete Helsinkiben egészen keddig versenycsúcs is volt, akkor azonban jött a szlovén Kristjan Ceh, aki a harmadik körben 71.13 méterre vetette a diszkoszt, ami a nap második versenycsúcsa volt, egyben ő lett az első férfi sportoló, aki egy vb-n kétszer is hetven fölötti eredményt ért el, miután ötödikre 70.51-et dobott.

 

18. ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG, EUGENE
Férfiak

1500 méteres síkfutás: 1. Jake Wightman (Nagy-Britannia) 3:29.23, 2. Jakob Ingebrigtsen (Norvégia) 3:29.47, 3. Mohamed Katir (Spanyolország) 3:29.90, 4. M. García (Spanyolország) 3:30.20, 5. Kerr (Nagy-Britannia) 3:30.60, 6. Cheruiyot (Kenya) 3:30.69
400 m gátfutás: 1. Alison Dos Santos (Brazília) 46.29, 2. Rai Benjamin (Egyesült Államok) 46.89, 3. Trevir Bassitt (Egyesült Államok) 47.39, 4. Happio (Franciaország) 47.41, 5. Rosser (Egyesült Államok) 47.88, 6. Hyde (Jamaica) 48.03
Diszkoszvetés: 1. Kristjan Ceh (Szlovénia) 71.13, 2. Mykolas Alekna (Litvánia) 69.27, 3. Andrius Gudzius (Litvánia) 67.55, 4. Stahl (Svédország) 67.10, 5. Pettersson (Svédország) 67.00, 6. Denny (Ausztrália) 66.47
Nők
Magasugrás: 1. Eleanor Patterson (Ausztrália) 202, 2. Jaroszlava Mahucsik (Ukrajna) 202, 3. Elena Vallortigara (Olaszország) 200, 4. Gerascsenko (Ukrajna) 200, 5. Olyslagers (Ausztrália) és Szadullajeva (Üzbegisztán) 196-196

CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
3.30: női diszkoszvetés, döntő. 4.45: női 3000 m akadály, döntő

Legfrissebb hírek

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
14 perce

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
3 órája

Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

Atlétika
7 órája

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
7 órája

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
23 órája

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
Tegnap, 14:18

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
Tegnap, 13:47

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:43
Ezek is érdekelhetik