Csupasport: Juhász Patrik a Kékes Csúcsfutás egyik esélyese

V. SZ.V. SZ.
2022.08.26. 19:23
null
Fotó: csupasport.hu
Juhász Patrik, a Hegyikecskék fiatal versenyzője tavaly megnyerte a Kékes Csúcsfutást, s bár most is a győzelem a célja, harmadik csúcsfutásán, szombaton a mozgás örömét helyezi előtérbe.

 

Huszonötödik alkalommal rendezik meg a BSI csúcstámadó eseményét, a Kékes Csúcsfutást, melyen a tavalyi győztes Juhász Patrik is elindul, de ezúttal terepen. A szombati verseny egyik esélyese – bár ő nem szeret magáról így nyilatkozni – a Hegyikecskék Sportegyesület futója, a Miskolci Egyetem elsőéves hallgatója, aki áprilisban magabiztosan nyerte meg a harmadik alkalommal kiírt Libegő Trail klasszikus számát, ráadásul most már hegyifutó országos bajnoknak is mondhatja magát, hiszen első lett a II. Kékestető Vertikál Hegyifutó Versenyen.

„Bár idén is győzelemre hajtok, nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy jót versenyezzek, és élvezzem a futást. Az érettségi és az egyetemre jelentkezés miatt kissé nehezebben ment a felkészülésem, ennek ellenére kirobbanó formában érzem magam. Idén a kanári-szigeteki felnőtt hegyifutó Európa-bajnokságon képviseltem hazánkat, az andorrai korosztályos terepfutó-világbajnokságon a 14. helyre küzdöttem fel magam, és magyar bajnok lettem hegyifutásban” – mondta Juhász Patrik a Csupasportnak.

A vele készült beszélgetésen kívül oldalunkon igyekszünk tisztázni azt a népszerű kérdéskört is, hogy az alkoholfogyasztás és a futás milyen kapcsolatban állnak egymással? Egy pofa sör milyen hatással lehet ránk edzés után?

 

 

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30