Csupasport: terepen bajnok, de az aszfaltot szereti jobban

V. SZ.V. SZ.
2022.10.23. 20:19
Címkék
Lencse Gábor, a Spar Budapest Maraton harminc kilométeres távjának harmadik helyezettje szintet lépne, és már az október 30-i, frankfurti országos bajnokságra készül.

Lencse Gábor 2018 márciusában kezdett el futni a nulláról, mert le akart fogyni. Korábban megyei szinten focizott, majd abbahagyta, és csak alkalmanként kerékpározott, túrázott, kezdtek is felszaladni rá a pluszkilók. Ekkor „sokallt be”, és választotta a futást, amit aztán annyira megszeretett, hogy elmondása szerint benne is ragadt a sportban.

„Elkezdtem nézni a versenyeket, hogy legyen célom, és ne hagyjam abba. Rátaláltam a Vivicittára, és öt hét alatt felkészültem a félmaratoni távra. Sikerült 1:39-es idővel beérkeztem, ami elsőre nagyon jó volt. Amikor ott feküdtem a Margitsziget füvén hullafáradtan, már tudtam, hogy ez az én sportom, onnantól kezdve alig vártam, hogy mehessek a következő versenyre” – fogalmazott.

Történetét részletesebben megismerhetik a Csupasporton, ahol olvashatnak a Backyard Ultra-világbajnokságot megnyerő belga párosról, Merijn Geertsről és Ivo Steyaertről is, akik elképesztő világcsúcsuk ellenére a szigorú szabályok szerint hivatalosan nem is fejezték be a versenyt.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
2026.09.22. 07:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30