Ajánló: Hogyan tereljük a futás felé a gyerekeket?
– Hogyan érdemes elkezdeni kisgyerekkel a futást?– Hogyan érdemes elkezdeni kisgyerekkel a futást?
– Gyerekek esetében a legfontosabb, hogy szeresse, amit csinál. A sport szeretetének a magját a szülők tudják elültetni benne. Egy kicsi gyerekeknél azonban még a játékosság a lényeg, nem szabad semmit sem erőltetni, mert azzal pont az ellenkezőjét fogjuk elérni. Mindent csak játékos formában, szépen, fokozatosan, amennyi az ő befogadóképessége. Olyan, kifejezetten gyereknek szervezett futóversenyekre vigyük őket, ahol jól érzik magukat, és a nekik megfelelő táv. Túl nagy távokkal nem terhelnék egy kisgyereket, sőt, ha van lehetőség, olyan versenyre nevezném be, ahol nincs külön első, második és harmadik helyezett, hanem ahol elindul együtt a futam, és a végén mindenki megkapja a befutóérmet.
Az interjú folytatása – amelyből többek között kiderül, hogy milyen futóedzés való az óvodásoknak, és milyen hosszú távokat célszerű futnia egy tízévesnek – a csupasport.hu oldalán olvasható.

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Kalandos esztendőn van túl, de már megvannak az idei céljai

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Jön a leghavasabb, jubileumi Zúzmara Futófesztivál

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal


