Csupasport: vizezett kóla és főtt sós krumpli is kellett a győzelemhez
– Győzelmi céllal vágott neki a Piros 85-nek?
– Abszolút nem – nyilatkozta a Csupasportnak Veres Andrea. – Ez volt az első hosszabb versenyem, a célom a teljesítés volt. Korábban maximum ötvenöt kilométeres versenyeken és edzéseken vettem részt, így kíváncsi voltam, milyen érzés nyolcvanöt kilométert lefutni, s érdekelt, miképp reagál a testem. Meglepett a győzelem. Amikor lehagytam az első helyen futó lányt, akkor tudatosult bennem, hogy ebből még bármi kisülhet.– Győzelmi céllal vágott neki a Piros 85-nek?
– Abszolút nem – nyilatkozta a Csupasportnak Veres Andrea. – Ez volt az első hosszabb versenyem, a célom a teljesítés volt. Korábban maximum ötvenöt kilométeres versenyeken és edzéseken vettem részt, így kíváncsi voltam, milyen érzés nyolcvanöt kilométert lefutni, s érdekelt, miképp reagál a testem. Meglepett a győzelem. Amikor lehagytam az első helyen futó lányt, akkor tudatosult bennem, hogy ebből még bármi kisülhet.
A női versenyt megnyerő futóval készült interjú folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható, ide kattintva!

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Kalandos esztendőn van túl, de már megvannak az idei céljai

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Jön a leghavasabb, jubileumi Zúzmara Futófesztivál

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal


