Oroszország: kétéves eltiltást kapott a doppingvétségét bevalló Litvinov

2023.01.13. 13:08
null
Szergej Litvinov 2014-ben Eb-harmadik lett, de doppingvétség miatt törölték az eredményeit (Fotó: Getty Images)
Elveszítette 2014-es Európa-bajnoki bronzérmét az orosz Szergej Litvinov, akit országa atlétikai szövetsége (VFLA) két évre eltiltott, miután a kalapácsvető bevallotta, hogy doppingolt a londoni nyári olimpiai játékokra való felkészülés során.

A 36 éves dobóatléta csütörtökön Facebook-oldalán közölte, hogy 2012-ben, április végétől május végéig kétféle anabolikus szteroidot, turinabolt és oxandrolont szedett teljesítményfokozó céllal. Litvinov, aki nem tudta kiharcolni az indulást a londoni olimpiára, doppingolását illetően úgy fogalmazott, hogy „nem gyónta meg a bűneit”, viszont az elmúlt hónapok során ügye minden részletét eljuttatta a világ atlétikájának tisztasága felett őrködő független szervezethez, az AIU-hoz.

A VFLA még csütörtökön lépett: közleménye szerint Litvinovot „2021. november 8-tól 2023. november 7-ig eltiltják, egyúttal a 2012. július 14. és 2016. február 25. közötti versenyeken elért eredményei törölhetők, így a sportoló elveszíti a 2014-es Európa-bajnokságon szerzett bronzérmét”.

A fegyelmi büntetés jelképesnek tekinthető, mivel Litvinov – aki a szintén kalapácsvető, korábbi világcsúcstartó, Szöulban olimpiai bajnokságot nyerő, kétszeres vb-aranyérmes Szergej Litvinov fia – utoljára 2019 júliusában vett részt versenyen, az elmúlt években már mint edző dolgozott Németországban.

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33