Atlétikai vb: elkészült a bemelegítő- és edzőpálya is

Vágólapra másolva!
2023.07.06. 19:41
null
Fotó: Facebook/Nemzeti Atlétikai Központ
Elkészült a Nemzeti Atlétikai Központ edzőközpontja, amely az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság egyik kulcshelyszíne lesz.

 

A szervezők csütörtöki közleménye szerint a komplexum edzőközpontja a világbajnokság alatt bemelegítő- és edzőpályaként funkcionál, és ide érkeznek majd meg a sportolók, több mint 200 ország 2000-nél is több atlétája, valamint kísérőik, az edzők, gyúrók, segítők.

„A Csepel északi csücskében megépült pályán az atlétika szuperhősei tökéletes helyszínen, a sportág legmodernebb követelményeinek megfelelő körülmények között edzhetnek és készülhetnek majd. Időmérő helyiség, öltözők, irodák, sportszerraktár és egy néhány száz fős lelátó is része a bemelegítőpályának. Itt kapott helyet az a 150 méter hosszú emelkedő is, amely fontos helyszíne lesz a sprinterek felkészülésének” – áll a közleményben, mely szerint a vb alatt az indulókat a bemelegítés után elektromos kocsikkal viszik át az edzőpályáról a gyalogos-kerékpáros hídon a versenyek helyszínéül szolgáló stadionba.

Az edzőközpont legnagyobb különlegességei a világviszonylatban is ritkaságnak számító, télen-nyáron használható fedett dobókörök, ahonnan a kalapácsvetők és diszkoszvetők is ki tudják dobni a szerüket a nyitott füves területekre, melyek ráadásul a futópályán kívül találhatók, nem pedig a 400 méteres körön belül. A dobókörök és a gerelyhajító nekifutók több irányban is használhatók az aktuális szélviszonyoknak megfelelően.

Az edzőközpontot elsőként azok a hazai versenyzők próbálhatják ki, akik a stadion vb-t megelőző első versenyén, a 128. országos bajnokságon vesznek részt pénteken és szombaton.

A közlemény kitért arra is, hogy a Nemzeti Atlétikai Központ „Kelet-Közép-Európa legmodernebb atlétikai létesítménye. A korábban szennyező ipari tevékenységtől sújtott, barnamezős beruházással átformált terület egy ideiglenes lelátókkal 35 ezer fő befogadására alkalmas stadionból, annak fás-zöld szabadidőparkjából, egy Ferencvárost Csepellel összekötő gyalogos-kerékpáros hídból, valamint a most elkészült atlétikai edzőközpontból áll”.

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

Atlétika
2 órája

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
3 órája

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
19 órája

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
21 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
21 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
22 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
23 órája

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
Tegnap, 9:47
Ezek is érdekelhetik