Atlétikai vb: 202 csapat több mint 2100 versenyzője indul

Vágólapra másolva!
2023.08.10. 20:42
null
Pawel Fajdek a hatodik aranyérmére hajt (Fotó: Nagy Norbert Fejér Megyei Hírlap)
202 csapat több mint 2100 atlétája szerepel majd a jövő szombaton kezdődő és augusztus 27-ig tartó budapesti világbajnokságon.

 

A nemzetközi szövetség (WA) csütörtökön jelentette be, hogy a végleges nevezési lista alapján a tavalyi vb 44 egyéni győztese közül 38-an jelezték részvételüket a magyar fővárosban, a peruiak kétszeres 2022-es aranyérmese, Kimberly García a 20 és 35 kilométeres gyaloglásban is indul.

A jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce tovább javítaná csúcsát, és hatodik világbajnoki címére készül női 100 méteren, és hatodik vb-aranyéremért küzd majd a lengyel kalapácsvető Pawel Fajdek is.

A vb-n minden idők legnagyobb létszámú magyar csapata, 63 hazai atléta indul. Közülük 32-en szereztek indulási jogot a kvalifikációs lista alapján, a rendező ország jogán pedig 31 megfelelő tudásszinttel rendelkező atlétát nevezhetett a magyar szövetség, melyet a WA jóváhagyott.

A vb-t a Nemzeti Atlétikai Központban rendezik, az utcai futó- és gyaloglóversenyeknek a Hősök tere ad otthont.

Legfrissebb hírek

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
14 órája

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
16 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
17 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
18 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
18 órája

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
21 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
22 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
23 órája
Ezek is érdekelhetik