Atlétikai vb: akár 130 milliárdos bevételt is hozhat a budapesti világbajnokság

Vágólapra másolva!
2023.08.28. 10:30
null
A vb helyszínével a rendezők új városrészt kapcsolhatnak be a város vérkeringésébe (Fotó: Szabó Miklós)
Akár a duplája is lehet az atlétikai világbajnokság bevétele a rendezési költségeknek – írja a Világgazdaság az Oeconomous cikke alapján.

 

A gazdasági kutató- és elemzőintézet, az Oeconomus szerint a budapesti atlétikai vb rendezése (a stadion építési költségei nélkül) mintegy bruttó 70 milliárd forintba került, azonban az ebből származó bevételek ennek akár a duplájára, 130 milliárdra is nőhetnek.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint több mint 300 ezer, a verseny időtartamára szóló vendégéjszaka-foglalást regisztráltak a fővárosi szálláshely-szolgáltatók, ennek nagy része ráadásul külföldi látogató.

A sportesemények szurkolói körében nagy az aránya azoknak, akik visszatérnének a versenyek helyszíneire, erre a 2017-es londoni világbajnokságot hozták példaként, amikor a megkérdezettek több mint 70 százaléka úgy vélte, később szívesen nyaralna a brit fővárosban.

Az Oeconomus arról is ír, hogy a vb helyszínével a rendezők új városrészt kapcsolhatnak be a város vérkeringésébe, hiszen a beruházás Budapest egyik rozsdaövezetében valósult meg.

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
38 perce

Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

Atlétika
4 órája

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
5 órája

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
21 órája

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
23 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
23 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:43

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
Tegnap, 12:09
Ezek is érdekelhetik