Atlétikai vb: Gyurátz Réka búcsúzott női kalapácsvetésben

K. Zs.K. Zs.
2023.08.23. 22:13
null
Gyurátz Réka (Fotó: Török Attila)
Gyurátz Rékának nem sikerült továbbjutnia a női kalapácsvetés selejtezőjéből a budapesti atlétikai világbajnokság szerdai versenynapján.

 

A selejtezőben 73 méterben határozták meg a döntőbe jutáshoz szükséges szintet, és az első csoport eredményeinek ismeretében látszott, hogy 70 méter fölötti dobás kell a 12 tagú fináléhoz.

A Dobó SE Eb-7. versenyzője idén még nem került 70 méter fölé – 69.66 méterig jutott –, viszont egyéni csúcsa 72.70 méter volt. Ettől azonban most jócskán elmaradt.

Gyurátz Réka a selejtező második csoportjában előbb 65.25 méterig hajította a szert, majd 66.81-gyel folytatta. Harmadikra viszont már nem tudott javítani, a hálóba vágta a kalapácsot.

„Rögös volt az út idáig, de nagyon örülök, hogy el tudtam indulni ezen a versenyen, a közönség csodálatos volt, hihetetlen energiát hozott a stadionba. Az utolsó dobásom előtt úgy mentem be, hogy most mindent bele kell adnom, próbáltam kockáztatni, de sajnos a hálóban landolt a kalapácsom” – mondta az MTI-nek Gyurátz, majd kiemelte, hogy az egész szezonban technikai gondokkal küzdött, amit nem tudott megoldani.

A 36 fős mezőnyben a 33. helyen végzett.

(MTI)

Az atlétikai vb-ről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Csinta Samu, Németh Andrea, Patai Gergely, Vincze Szabolcs, Nagy-Pál Tamás (videó), Pusztai Viola (videó), Szabóky Zsolt, Árvai Károly (fotó), Szabó Miklós (fotó), Török Attila (fotó)

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
5 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

A szakadó esőben is izgalmas döntőkkel, versenycsúcsokkal zárult az atlétikai vb

Atlétika
2025.09.21. 15:25

Világos Adriana a 8. lett, óriási döntők férfi 800-on és női 5000-en

Atlétika
2025.09.20. 16:43

Atlétikai vb: Venyercsán Bence 32., Spiller Tiziana 36. lett a 20 kilométeres gyaloglásban

Atlétika
2025.09.20. 08:17