Atlétikai vb: Takács Boglárka harmadikként továbbjutott 100 méteren!

Vágólapra másolva!
2023.08.20. 13:05
null
Takács Boglárka remek futással jutott az elődöntőbe (Fotó: Szabó Miklós)
Bejutott a százméteres síkfutás elődöntőjébe Takács Boglárka a budapesti atlétikai világbajnokságon.

A magyar versenyző 11.18 másodperces idejével a hatodik futam harmadik helyezettjeként kvalifikálta magát az elődöntőbe, s két tizedmásodperccel előzte meg a mögötte befutó Patrizia van der Wekent. Takács eredménye összesítésben a 19. helyhez volt elegendő.

Takács így nyilatkozott futása után: –„Ez egy csoda volt, minden pillanata! Fantasztikus volt és nagyon megható, hogy ennyien vannak kint és szurkolnak nekem. Amikor megláttam a futambeosztásomat, nem örültem, hogy a szélére kerültem, mert akikkel versenyezni akartam, középen voltak, de igyekeztem a jó oldalát nézni, így csak magammal tudtam foglalkozni. Csak a célban néztem oldalra, és láttam, hogy csak néhányan vannak mellettem, ráadásul ez a 11.18 délelőtti futásnak jó volt, ilyenkor nehezebb élesíteni a lábakat, bár most sikerült, a közöség mindent megett, hogy kirobbanó formában fussak. Bíztam abban, hogy idővel továbbjutok, tudtam, hogy Marie-Josée Ta Lou más szint, a többiekkel viszont igenis lehet meccselni, a második-harmadik hely volt a célom. Egy teher lekerült rólam azzal, hogy továbbjutottam, ennyi ember előtt. Rengeteg bátorító üzenetet kaptam az elmúlt időszakban, ugyanakkor ez felelősség is, mert szerettem volna bizonyítani, és megajándékozni a magyar embereket azzal, hogy futok még egy kört. Innentől még inkább örömfutás lesz, bízom benne, hogy maradt még bennem, és akár egy új országos csúcsot is futhatok az elődöntőben."

Az elődöntőre hétfőn kerül sor, 20.35-kor.

AZ ATLÉTIKAI VB-RŐL SZÓLÓ ÉLŐ HÍRFOLYAMUNK IDE KATTINTVA KÖVETHETŐ.

19. ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
100 MÉTERES SÍKFUTÁS, NŐK
ELŐFUTAMOK

1. Richardson (amerikai) 10.92 mp
2. Swoboda (lengyel) 10.98
3. Alfred (Saint Lucia-i) 10.99
…19. Takács 11.18

Az atlétikai vb-ről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Csinta Samu, Németh Andrea, Patai Gergely, Vincze Szabolcs, Nagy-Pál Tamás (videó), Pusztai Viola (videó), Szabóky Zsolt (videó), Árvai Károly (fotó), Szabó Miklós (fotó), Török Attila (fotó)

Legfrissebb hírek

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
13 órája

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
15 órája

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
15 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
16 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
17 órája

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
19 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
21 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
22 órája
Ezek is érdekelhetik