Atlétikai vb: Zango elszabadult, és legyőzte a kubaiakat hármasugrásban

Vágólapra másolva!
2023.08.21. 21:37
null
Zango egy vb-bronz és egy ezüst után a csúcsra ért (Fotó: Getty Images)
A Burkina Fasó-i Hugues Fabrice Zango nyerte meg a férfi hármasugrást a budapesti atlétikai világbajnokságon, miután a döntő ötödik sorozatában 17.64 méterre ugrott, megelőzve a két kubait, a 17.41-ig jutó Lázaro Martínezt és a nála egy centivel rövidebbet ugró Cristian Nápolest.

 

Az biztos volt, hogy új bajnoka lesz a számnak, mert sem a négyszeres világbajnok Christian Taylor, sem a címvédő Pablo Pichardo nem volt ott a döntő 12-es mezőnyében. Ott volt viszont a selejtezőt megnyerő jamaicai Jaydon Hibbert, ám ő az első – sikertelen – ugrása közben megsérült, így nem tudta folytatni.

Az első sorozat után a Burkina Fasó-i Hugues Fabrice Zango vezetett 17.37-tel, a második a kubai Lázaro Martínez négy centivel nagyobbat ugorva került az élre, a negyedik körben pedig honfitársa, Cristian Nápoles is megelőzte az afrikait, egyetlen centivel elmaradvaMartíneztől.

Az ötödik sorozatban aztán Zango elszabadult, 17.64-et ugrott, és az utolsó körben a két kubai már tudott javítani. Ez pedig azt jelentette, hogy Zango történelmet írt: hazája első atlétikai világbajnoki címét szerezte – a 2019-es bronz és a tavalyi ezüst után ért fel a csúcsra a tokiói olimpiáén bronzérmet szerző 30 éves sportoló.

ATLÉTIKAI VB
FÉRFI HÁRMASUGRÁS, DÖNTŐ

1. Hugues Fabrice Zango (Burkina Faso) 17.64
2. Lázaro Martínez (Kuba) 17.41
3. Cristian Nápoles (Kuba) 17.40

Az atlétikai vb-ről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Csinta Samu, Németh Andrea, Patai Gergely, Vincze Szabolcs, Nagy-Pál Tamás (videó), Pusztai Viola (videó), Szabóky Zsolt, Árvai Károly (fotó), Szabó Miklós (fotó), Török Attila (fotó)

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
2 órája

Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

Atlétika
6 órája

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
6 órája

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
22 órája

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
Tegnap, 14:18

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
Tegnap, 13:47

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:43

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
Tegnap, 12:09
Ezek is érdekelhetik