Atlétika: a gerelyhajító Szilágyi Réka ismét külföldön készül

Vágólapra másolva!
2024.01.24. 18:23
Szilágyi Réka külföldön készül
Címkék
A hatszoros magyar bajnok dobóatléta az utóbbi időben vállsérüléssel küszködött, amiből nem látta a kiutat, így elmondása szerint szüksége volt a környezetváltásra.

 

A hatszoros magyar bajnok dobóatléta az utóbbi időben vállsérüléssel küszködött, amiből nem látta a kiutat, így elmondása szerint szüksége volt a környezetváltásra.

„A vállproblémáim miatt csalódás volt a tavalyi év, nem tudtam rendesen versenyezni, és a világbajnokság sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Ezek után úgy éreztem, váltásra van szükségem” – mondta az M1 aktuális csatornának a 28 éves gerelyhajító, majd hozzátette, szinte ugyanazzal a szakmai stábbal készül, amellyel korábban, így ismét Andrej Hajnsek irányítja a felkészülését. Szilágyi kiemelte, jó hatással van rá, hogy nem egyedül kell edzenie, mivel egy horvát és két szlovén versenyzővel alkotnak kisebb csapatot, ők folyamatosan húzzák egymást a heti tíz edzésen.

A debreceni atléta 2018-ban kérte először Hajnsek segítségét, akkor is vállsérülés miatt volt szüksége a környezetváltozásra, amit elmondása szerint rendbe hoztak Szlovéniában.

„Nagyon jó formában érzem magam, egyre jobban mennek az edzések, február 17-én pedig elkezdem a versenyzést is. A sérülésem végett tavaly nem sikerült elég ranglistapontot gyűjtenem, de szerencsére helyre jött a vállam, így a téli szezonban mindenképpen szeretnék komolyabb eredményt letenni az asztalra” – fogalmazott, majd megjegyezte, hogy az időjárás is közrejátszhat a jobb eredmény elérésében, mivel hidegebb időben nehezebb felkészülni, de ha a teljes nekifutó rohamot össze tudja rakni, akkor az eddigi teljesítménye alapján képes lehet egy jó dobásra.

A felkészülési versenyeket illetően döntő lehet, hogy a téli szezon hogyan sikerül Szilágyinak, ezért két tervezetet is kidolgozott az idényre. Ugyanakkor május 26-án, a budapesti bronzkategóriás viadal jó lehetőség lesz számára, hogy előrébb lépjen az olimpiai kvalifikációs világranglistán.

„Mindenképpen szeretném megdobni a szintet a római Európa-bajnokságra, e tekintetben nem matekozok a világ- vagy az európai ranglistával. Ha egészséges a vállam, akkor az elmúlt évek tapasztalatai alapján körülbelül ötször kell 60-61 méter környékén dobni, ezt pedig reális célnak tartom” – mondta, majd hangsúlyozta, hogy minden nap a párizsi játékok gondolatával kel és fekszik.

 

Legfrissebb hírek

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
17 perce

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
20 perce

Borsos Benedek nyerte a ruandai ultrakerékpáros versenyt

Kerékpár
30 perce

Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban

Úszás
35 perce

Először rendeznek Párizsban NFL-alapszakaszmeccset

Amerikai sportok
54 perce

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
57 perce

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
58 perce

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik