Gyulai Miklós szerint csodálatos, hogy két sprinterünk is döntőzött a fedett pályás vb-n

2024.03.05. 20:42
Gyulai Miklós szerint egy 20-30 fős párizsi csapat káprázatos (fotó: Kovács Péter)
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke szerint az elvárásokon felül teljesített a magyar csapat a vasárnap véget ért glasgow-i fedett pályás világbajnokságon.

 

A tízfős magyar küldöttség két döntős helyezéssel zárta a vb-t: Kozák Luca 60 méteren nyolcadik, Molnár Attila pedig 400 méteren ötödik lett.

„Egy fedett pályás vb nem szokott főesemény lenni, noha mindig fontos állomás és erőfelmérő – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a MASZ vezetője. – A most látottak alapján viszont nagyon jó kis szabad téri szezon elé nézünk, amelyben ott lesz a római Európa-bajnokság és a párizsi olimpia is.” 

Az elnök kifejtette, az utóbbi 15-20 év legnépesebb magyar csapata volt Skóciában, ami sokat elmond a hazai atlétika állapotáról.

„Az pedig káprázatos és hihetetlen, hogy két sprinterünk is döntőbe jutott, ez nem volt elvárás. A tíz fő fele sprinter volt Glasgow-ban, ami jelzi, hogy a magyar atlétika már nem csak egy-egy szakágra fókuszál. Látható, hogy beérik a tíz éve a kiemelt sportágfejlesztési támogatás segítségével elkezdett munka, és van eredménye” – jelentette ki, hozzátéve, szeretnék, ha minél több magyar staféta ott lenne májusban a bahamai váltó-világbajnokságon, és minél több kiharcolná az olimpiai indulást. Ami az Eb-t illeti, Gyulai Miklós szerint a cél az lesz, hogy a budapestihez hasonló létszámban legyenek jelen a magyarok.

„Az olimpia már más dimenzió, oda mindenki menni akar, nehezebb a kvalifikáció. Ezzel együtt azt gondolom, hogy 20-30 közé tehető majd a magyar kvótások száma, ami szintén káprázatos lenne” – emelte ki. A tavalyi, budapesti világbajnokságra visszatekintve a MASZ első embere közölte, a vb meghozta azt az ihletet a családokban, szülőkben és gyerekekben, hogy kipróbálják az atlétikát, ami több ezres nagyságrendben meg is történt.

 

Legfrissebb hírek

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
3 órája

Atlétikai Eb: Szenderffy Dániel tizedik lett hármasugrásban

Atlétika
3 órája

Kriszt Sarolta: Nem izgultam, éretten tudtam végigcsinálni az egészet

Atlétika
4 órája

Atlétikai Eb: a 19 éves Kriszt Sarolta a hatodik helyen zárt a hétpróbázóknál

Atlétika
5 órája

Venyercsán Bence: Nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban

Atlétika
5 órája

Elképesztő bírói döntés: Az utolsó kilométeren büntették meg az éremért küzdő Venyercsán Bencét

Atlétika
14 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
2026.08.14. 11:42

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2026.08.13. 23:57