Maratoni szerelem első látásra – interjú Vindics-Tóth Lili Annával

– Milyen az élet Kapospulán?  
– A közeli Dombóváron születtem, a szüleim a mai napig ott élnek, a helyi gimnáziumban tanítanak matematikát és fizikát. A férjemmel, Vindics Balázzsal tavaly költöztünk Kapospulára. Szeretjük az itteni életet, a csendes környezetben sokat tudok a természetben futni. A nővéremék is a faluban laknak, néha az ő három gyerekükre vigyázok.

– Tudják a helyiek, hogy közöttük él a maratoni futás országos csúcstartója?  
– A faluban és a városban tisztában vannak vele – a kistelepülés velejárója, hogy az emberek ismerik egymást, de néhány helybélivel már az ideköltözésünk előtt is jóban voltunk. Támogató hátteret ad a közösség.

– Milyen kedvenc futóterepei vannak a környéken?  
– Tavaly november elsején átigazoltam a Kaposvári Sportiskolába, a somogyi megyeszékhelyen 2023-ban felújították a rekortánpályát és van egy jól felszerelt rehabilitációs központ is. Masszőrt és gyógytornászt is igénybe tudok venni, ami sokat számít a regenerációban. Dombóváron salakos pályán lehet futni, azon nőttem fel, tíz éven át ott edzettem, 2017 óta van egy hatszáz méteres futókör a Béke parkban. Kaposszekcső felé végig kerékpárúton lehet futni, a könnyű edzéseket legtöbbször földúton végzem. A tempófutásokra Attalába szoktunk járni, ott van egy öt kilométeres betonos út, amin nemigen van forgalom. Azért jó a hosszútávfutás, mert ennyire változatosan lehet felkészülni.

– Van társasága is az edzéseken?  
– A résztávozásra jön velem a férjem, Balázs – a gyorsasága mindig is meglesz, még akkor is, ha most már nem úgy edz, mint amikor sorra nyerte a bajnoki címeket nyolcszázon. A hosszú futásokra fontos, hogy elkísérjen valaki biciklivel, mert a nyári melegben nem tudnám a harminc kilométereket frissítés nélkül letudni. Volt, hogy az apósom tekert mellettem, de a családomból már mindenki velem tartott egy-egy alkalommal.

– A legtöbben abban hisznek, hogy csoportban kell edzeni ahhoz, hogy fejlődni tudjanak. Az ön története ezt valamelyest megcáfolja.  
– Azért egy évben háromszor-négyszer el tudok menni edzőtáborba a csoporttársaimmal, azokat a külföldi tréningeket is nagyon szoktam élvezni. Az ötvenkét hétből jó esetben kilencet-tízet a csoportommal töltök, ezek az alkalmak fontos lökést adnak. Az edzőmmel, Wolfgang Heiniggel az év többi részében általában online kommunikálunk.

– Hogyan került a németországi csoportba?  
– Amikor 2024-ben már pedzegettem a távváltást, több csoport is szóba került. Én a háromszoros Európa-bajnok német Gesa Felicitas Krause miatt kerülhettem ide, akivel akadályfutóként kötöttem barátságot.

– Tizenegy hónapon belül négy maratoni versenyt teljesített, ami egyáltalán nem hétköznapi. Mit tanult az egyes viadalokon a távról és saját magáról?  
– Szinte napra pontosan egy éve, október 26-án kezdtem Frankfurtban. A négy közül ez volt a legdurvább. Nem ideális időjárási körülmények között is 2:28:15 órával tudtam bemutatkozni – hogy elsőre így sikerült, abból már sejteni lehetett, hogy még sokat ki tudok hozni ebből a távból. Úgy álltam ott a rajtban, hogy előtte harmincöt kilométer volt a leghosszabb távom, és nem tudtam, hogyan fogom végigfutni a versenyt. Éppen hét kilométerrel a vége előtt el is kezdtek görcsölni a lábaim, s ez végigkísért a célig. Jó hangulatú befutó volt, elképesztő élményt jelentett az utolsó százat hatalmas üdvrivalgás közepette teljesíteni. Szerelem volt első látásra a maratonival a kapcsolatom.

– Mi volt a célja Koppenhágára?  
– Tudtam magamról, hogy legközelebb szeretnék jobban futni és bírni a táv végét. Sikerült, 2:27:28-as egyéni csúcs lett. Nem volt tökéletes teljesítmény, de nem is gondolom, hogy lesz olyan… Eddig mindig volt min javítani, a dániai verseny is előrelépést jelentett.

– A mentális erején múlt az Európa-bajnoki ezüstérem megszerzése?  
– Alapvetően nagy élmény volt, kicsit más felfogásban is kellett hozzáállni. Amikor kimész egy híres maratonira, úgy vagy vele, hogy keresel egy csoportot, beállsz hozzájuk és végigfutod velük egy bizonyos tempóban. Az Eb-n azonban nem volt nyúl, nem is néztem az órát, hanem versenyeztem! Én amúgy nagyon szeretek versenyezni, izgalmas volt átélnem, hogyan tudok taktikázni és kihozni magamból a maximumhelyezést. Az éremre egyébként rágravírozták az időt is: 2:27:21. Reméltem, hogy nem sokáig lesz ez az egyéni csúcsom. Így is lett, Varsóban 2:24:48-as országos rekordot futottam. A formám alapján tudtam, képes lehetek hasonlóra, de a frissítést még mindig nem tudtam jól megoldani. Ha ez a része is összejön, akkor percben mérhető javulásra számítok.

– Utólag visszagondolva, a helyszínen is látva a birminghami Eb-pályát, a sikere akár a fizikai erőből is fakadhatott.  
– Maradjak ott abban a bolyban, amelyben nekem dolgom van! Ezt kellett fejben elfogadnom. Mindegy, mi történik, higgadtnak kellett maradnom és lépésről lépésre haladnom. Alapvetően nem vagyok türelmes típus, ezzel totálisan ellentétesen a maratonin éppen a türelem az egyik legfontosabb. Birminghamben az utolsó tíz percet nyomtam meg erősen, ott látszott, hogy abból lesz a jó helyezés, előtte sokáig a 10–15. helyen voltam. A versenyen és az edzéseken is azt kell sulykolni, hogy a maratoni az utolsó három kilométeren dől el, arra kell az erőt összpontosítani.

– A teljesítményének volt pozitív hatása a szponzori megkeresések és a médiafigyelem terén az elmúlt hónapokban? Eb-ezüstöt nem mindennap szerez magyar atléta és 2:24:48-at sem fut mindenki…  
– A médiaérdeklődés eléggé megnőtt, de nagyjából sikerült menedzselnem. A birminghami Eb után hat hetem volt Varsóig, tudtam, hogy fejben ott kell lennem és jól kell dolgoznom az edzéseken, mert két maratoni között ez rövid időnek számít. A felkészülés nemcsak a konkrét edzésből áll, a nap minden percében erre kell hangolódni. Én nem szoktam meg, hogy ennyi interjút adjak, ennyien hívjanak telefonon, ezt még meg kell tanulnom kezelni. Szerencsére hamarosan a szponzori megkeresések eredményei is látszanak. Ez azért lenne fontos, mert a segítségükkel még magasabb szinten tudnék készülni, akár a regenerációra, a táplálkozásra is még precízebben odafigyelve. A 2:20-as maratoni még nincs olyan közel, de ez az álmom és a célom!

– Mekkora szerepe van a sikereiben a családjának?  
– Óriási! A futás az én ötletem volt, sohasem erőltették a szüleim, de támogató hátteret adtak hozzá. A testvéreimmel biciklivel jártunk az edzésekre, de amikor hideg volt, elvittek kocsival. Az ilyesmi apróságnak tűnik, de egyáltalán nem az. Jó szemléletet kaptam tőlük, hogyan álljak a futáson túli dolgaimhoz is. Nagyon örülnek az eredményeimnek, mindig megértették, ha valamilyen családi esemény kimaradt. Hálás vagyok nekik, a testvéreimnek és a férjemnek, Balázsnak is. Mindannyian nagyon szerények, de nélkülük most nem lennék Eb-ezüstérmes.

– Éppen a nagy családja miatt október közepén különleges módját választotta a Spar Budapest Maraton teljesítésének is…  
– Négyen vagyunk testvérek, és a maratonstaféta versenyszáma éppen kapóra jött. A húgom kezdte, 4:28-as átlagot ment, a nővérem is nagyon jól futott, az öcsém is ügyes volt, a térdfájdalmai ellenére is hősiesen helytállt. A verseny előtti napon esküvőn voltam, nem sokat aludtam, annál többet táncoltam… Úgy álltam hozzá, hogy lekocogom, nem kell gyorsan futnom. Aztán megkaptam a rajtszámom, elindultam és vitt a versenyszellem, 3:17-es ezreket teljesítettem, meglett a váltónknak a három órán belüli idő. A verseny az verseny! Jó, hogy életre szóló élményt szereztem a családommal is.

– Egyre többen sportolnak és mozognak Magyarországon, elég csak ezekre a nagy tömegsportrendezvényekre gondolni.  
– Én pályaatléta voltam, de nekem az utca vonzóbb színtérnek tűnt már az első futásra. Úgy érzem, itt jobban lehet kapcsolódni a többiekhez. A stadionban a pálya jobban el van szeparálva, az amatőr futók nem tudják mihez kötni például a 3000 akadályos időket, mint, mondjuk, a maratoni, félmaratoni vagy 10 kilométeres eredményeket, amilyen távokon ők maguk is futnak. A világban is folyamatos fejlődést látok, már nemcsak a legnagyobb maratonikra lehet bejutni lottóhúzással, hanem például az olyan kisebbekre is, mint a koppenhágai. Karsai Gábor nemrég nagyon régi félmaratoni országos csúcsot döntött meg, ne felejtsük, Szabó Nóri eredményei is hatással voltak az emberekre, és nemcsak az Európa-bajnoki 4. helyére gondolok. A Spar Budapest Maratonon felkértek minket Nórival, hogy rajtoltassuk el a mezőnyt. Harminc percen át tartott a procedúra, megható volt látni, mennyien futnak.

– Hány kilométert teljesít a maratoni országos csúcstartó egy héten, egy hónapban és egy évben?  
– A heti kilométerszámom 120 körül van. Ez egyébként nem olyan sok, vannak maratonisták, akik már a 200-at súrolják, az enyém még fejleszthető. Nem véletlenül „csak” ennyi, az edzőmmel nem három-négy szezonra tervezünk, hanem inkább tizenkettőre. Ami fontos, hogy elliptikus tréner és úszás is van a feladataim között, heti két kondis erősítés is a program része, ez utóbbit az amatőrök és a profik között sem sokan csinálják. Ami elég nagy baj, mert ha valakinek erős a vázizomzata, kisebb eséllyel sérül meg, ráadásul ahhoz is erő kell, hogy a végén tudj robbantani és ritmust váltani. Wolfgang Heinig néha beállít sprintelni, ami szintén nem megszokott a hosszútávfutóknál.

– Milyen különleges praktikái vannak még az edzőjének?  
– Nagyon jól tudja időzíteni a pihenéseket, meri a versenyzőit lassan futtatni. A maratoni előtt mindig felhívja rá a figyelmem, hogy nem a láb, hanem a fej az igazán fontos! Wolfgang nagyban gondolkodik, jó értelemben véve rengeteget variál. Konzisztens, jól felépített edzéstervet ad, ami teljesíthető, nem kell hősködni a felkészülés során. Hihetetlenül jól tudja a tanítványai formáját élesíteni a nagy versenyekre.

– Hol látja magát egy, két és öt év múlva?  
– Pályán már nem akarok versenyezni, nem is gondolkodom benne. Egy év múlva már 2:22 óránál tartanék, két év múlva pedig azt szeretném elmondani, hogy maratoni távon is olimpikon voltam, és Los Angelesben jobb helyezést értem el, mint Tokióban 3000 méteres akadályfutásban. Öt év múlva még magasabb szinten szeretnék futni. Álmodjunk nagyot! Akkor már a 2:20-on belüli időt is elérném. Ehhez apró, mindennapos lépések vezetnek, meglátjuk, sikerül-e.

 (A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. október 31-i lapszámában jelent meg.)