Európai-bajnoki ezüstérmessel erősített a Topolya

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
2024.04.15. 12:47
Világos Adriana Topolyára igazolt (Fotó: AFP)
Az idén száztizenegy éves Topolyai Sport Club (TSC) Atlétika Egyesületének tagja lett a kishegyesi Világos Adriana: a mindössze húszéves gerelyhajítót a világon az egyik legtehetségesebb versenyzőnek tartják a szakértők, nem véletlenül, hiszen 2022-ben ezüstérmet szerzett a felnőtteknek megrendezett müncheni Európa-bajnokságon.

„Sok ajánlatot kaptunk, és ezek közül a TSC Atlétika Egyesületé tűnt a legjobb döntésnek. Remélem, minden megvalósul azok közül, amit elterveztünk és megbeszéltünk. Bízom benne, hogy ez az együttműködés gyümölcsöző lesz és sokáig tart” – mondta a sajtótájékoztatón Világos Adriana, aki hozzátette, az idény jól indult, s most, hogy felépült a kézsérüléséből, úgy érzi, jó úton halad.

„Bizakodom, hiszen, ha ez így marad, akkor egy sikeres idényt tudhatok majd magam mögött. Keményen dolgozunk azért, hogy sikerüljön kijutni a párizsi olimpiára. Tavaly volt egy lábműtéten, de most már csak előre kell nézni. Ha minden így halad, ahogy most, akkor nyár elejére meglehet az olimpiai szint.”

Világos a hónap elején megdöntötte a szerbiai U21-es rekordot, amikor Szávaszentdemeteren 62.96 méteres dobással nyerte meg az országos bajnokságot, átadva a múltnak Tatjana Jelacsa 2012-ben felállított 60.89 méteres eredményét.

„A Szerb Olimpiai Bizottság biztosított Kishegyesen egy pályát és egy konditermet, s Világos Adriana eddig is ott edzett legtöbbet. Adrianáék továbbra is Kishegyesen tréningeznek, viszont Topolyára is ellátogatnak, ugyanis van egy néhány száz méteres atlétikapályánk” – nyilatkozta Zsemberi János, a Topolyai Sport Club elnöke.

Világos Adriana legnagyobb sikerét mindössze tizennyolc évesen a 2022-es, Münchenben megrendezett Európa-bajnokságon ért el, amikor az utolsó sorozatban 62.01 méteres dobásával a dobogó második fokára állhatott fel a felnőttek mezőnyében. Ugyanebben az évben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) az év fiatal női atlétája címmel tüntette ki a gerelyhajítót, aki 2022-ben – csakúgy, mint egy évvel korábban – az ifjúsági világbajnokságot is megnyerte a 63,52 méteres dobásával. Világos tavaly az ifik között Európa-bajnoki aranyérmet nyert, miután Jeruzsálemben 58.38 méterrel első lett.

 

Legfrissebb hírek

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
2 órája

„Semmit nem adnak oda előre!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
2 órája

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
2 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
18 órája

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
Tegnap, 13:08

Halász Bence és Szabados Ármin is bejutott az Európa-bajnoki döntőbe

Atlétika
Tegnap, 12:02

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
Tegnap, 7:21

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 23:11