Mimoun temérdek ezüst után Melbourne-ben legyőzte Zátopeket

GY. F.GY. F.
2024.06.18. 10:39
Alain Mimoun (Fotó: AFP)
A párizsi játékok kezdetéig sorozatunkban száz olimpiai történetet elevenítünk fel.

Címvédésre készült a mezőny az 1956-os olimpia maratoni versenyén, ugyanis ott állt a rajtvonalon a legendás csehszlovák hosszútávfutó, Emil Zátopek, aki négy évvel korábban Helsinkiben 2 óra 23 perc körüli ötkarikás rekorddal győzött. Méghozzá úgy nyert, hogy korábban diadalmaskodott 5000 és 10 000 méteren is a finn fővárosban, aztán elhatározta, noha korábban sohasem futott a klasszikus távon, ezúttal megpróbálja – bejött neki, két és fél perces előnnyel ért célba elsőként.

Éppen ez a fajta magabiztosság mondathatta azt mindenkivel, hogy Melbourne-­ben is Zátopek áll a dobogó felső fokára, mert egyébként az előjelek az ő szempontjából katasztrofálisak voltak. Edzés közben lágyéksérülést szenvedett, sérvműtéten esett át, hat hétig kórházban kezelték, aztán ahogy kijött onnan, már másnap folytatta a tréningezést. Mindhiába, már sohasem szerezte vissza a régi formáját, ennek következtében csak hatodikként zárt.

Fontos foglalkoznunk azzal is, aki felülmúlta Zátopeket (meg a többi versenytársat) a 42 kilométeren. Talán a csehszlovák bánatát is enyhítette, hogy az aranyérmet veterán ellenfele és régi barátja, a francia  Alain Mimoun   nyakába akasztották, 35 évesen minden idők „legöregebb” olimpiai bajnoka lett a számnak (nem túl sokáig, 1968-ban 36 évesen nyert az etióp Mamo Wolde). Mimoun Zátopek említett 1952-es csodaolimpiáján 5000 és 10 000 méteren is másodikként zárt, és 1948-ban is így járt 10 000-en. Melbourne-ben eljött az ő ideje, bár tízezren mindössze a 12. lett, másfél percet kapott a győztestől. December elsején, a maratoni viadal napján 38 fokot mutatott a hőmérő higanyszála árnyékban, Mimoun fehér kendőben futott, hogy ne főjön meg a napsütésben. A táv felétől egyedül haladt, biztos sikert aratott, s közben megvált a fejfedőtől is, mert súlyos tehernek érezte. Másfél percet vert az ezüstérmesre, remek idővel, 2 óra 25 perccel ért célba, sorozatban harmadszor lett maratoni olimpiai bajnok olyasvalaki, aki először teljesítette versenyen a távot.

Mimoun megvárta Zátopeket a célban, aki levette a sapkáját, tisztelgett ellenfele előtt, majd megölelte, megcsókolta őt, és azt mondta neki, nagyon jól csinálta.

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09