Húsz versenyzőnk lesz ott a párizsi olimpián atlétikában

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.07.06. 16:32
Wagner-Gyürkés Viktória is futhat Párizsban (Fotó: Szabó Miklós)
Szombaton a Magyar Atlétikai Szövetség közzétette hivatalos oldalán, hogy mely sportolók képviselhetik hazánkat a XXXIII. nyári olimpiai játékokon.

 

KÉT MAGYAR ATLÉTÁNAK, az 5000 méteren induló Wagner-Gyürkés Viktóriának és a kalapácsvető Varga Donátnak is kedvezett a szerencse. Az olimpiai kvalifikációs ranglista zárásakor még éppen lemaradtak a kvótát érő pozíciókról, de visszalépések miatt mégis ott lehetnek Párizsban. Azonban az, hogy eljutottak az olimpiai álom kapujába, már korántsem a szerencsének, hanem hosszú évek kemény munkájának volt köszönhető!

Wagner-Gyürkés a tokiói olimpiára még 3000 méteres akadályfutásban jutott ki, azonban hosszan tartó sérülései miatt végül nem tudott rajthoz állni. Az A-Plast Ikarus BSE futónője pont az akadályvételek közben érzett fájdalmai miatt hozta meg azt a döntést, hogy inkább elkezd az 5000 méterre fókuszálni. Ennek hamar meglett az eredménye: a 2022-es Európa-bajnokságon a kilencedik lett, az idei római kontinensviadalon pedig a 12. helyen zárt. Közben országos bajnoki címeket nyert 1500-on és 10 000-en is, így a hosszútávfutó szakág itthoni legjobbjaként utazhat a játékokra.

A 75.26 méteres egyéni csúccsal rendelkező Varga a Szombathelyi Dobó SE csapatának a tagja csakúgy, mint legnagyobb éremesélyesünk, Halász Bence és az olimpiára szintén kijutó Rába Dániel. Szintén Németh Zsolt és Németh László tanítványa a negyedik kalapácsvető, Gyurátz Réka is.

A maratoni gyalogló vegyes váltóban Oláh Barbara és Venyercsán Bence indulhat, tartalékként Tóth Norbertet és a jövő emberének tartott, Spiller Tizianát nevezték be.

A magyar csapatot 20 versenyző alkotja, közülük hét gyalogló, azaz 13-an lesznek ott a stadionos versenyszámokban. A legutóbbi olimpiákon 2021-ben Tokióban 18, 2016-ban Rióban 19, 2012-ben Londonban 18, 2008-ban Pekingben 20, 2004-ben Athénban 35 atlétánk képviselte a piros-fehér-zöld színeket.

A MAGYAR ATLÉTIKAI CSAPAT     
Férfiak: Molnár Attila (400 méter), Halász Bence (kalapács), Rába Dániel (kalapács), Varga Donát (kalapács), Helebrandt Máté (20 km gyaloglás), Venyercsán Bence (maratoni gyalogló vegyes váltó). Nők: Takács Boglárka (100 és 200 méter), Wagner-Gyürkés Viktória (5000 méter), Kozák Luca (100 m gát), Kerekes Gréta (100 m gát), Klekner Hanga (rúd), Bánhidi-Farkas Petra (távol), Gyurátz Réka (kalapács), Récsei Rita (20 km gyaloglás), Madarász Viktória (20 km gyaloglás), Krizsán Xénia (hétpróba), Nemes Rita (hétpróba), Oláh Barbara (maratoni gyalogló vegyes váltó)
 Tartalékok: Tóth Norbert és Spiller Tiziana (maratoni gyalogló vegyes váltó)

„Igazán büszkék lehetünk arra, hogy a magyar olimpiai delegációban ezúttal is a magyar atléta-válogatott az egyik legnagyobb. Ez mutatja a magyar atlétika stabil helyzetét. Gratulálok annak a húsz atlétának, akik kiharcolták az olimpiai szereplést. A Magyar Atlétikai Szövetség továbbra is mindenben segíteni fogja őket, hogy az ötkarikás játékokig hátralévő néhány hétben maximális koncentrációval tudják befejezni a felkészülést.”
VÉLEMÉNY: GYULAI MIKLÓS, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke

 

 

 

Legfrissebb hírek

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
1 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
8 órája

Meglepetés: Oblique Seville a 100 méter új világbajnoka!

Atlétika
9 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.13. 23:29

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
2025.09.13. 12:43

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
2025.09.13. 12:09

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
2025.09.13. 10:59

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
2025.09.13. 07:10
Ezek is érdekelhetik