Atlétika: sérülés miatt nem versenyez többet idén a Párizsban aranyérmes brit futó

2024.08.22. 13:31
Athletics - Olympic Games Paris 2024: Day 10
Keely Hodgkinson (Fotó: Getty Images)
Sérülés miatt véget ért az idény az olimpiai bajnok futó Keely Hodgkinson számára, aki 800 méteren diadalmaskodott a párizsi olimpián.

A kétszeres Európa-bajnok brit atléta – aki tavaly vb-ezüstérmet nyert Budapesten – imponáló futással győzött augusztus 5-én a francia fővárosban, így előrelépett a három évvel korábbi ötkarikás második helyéhez képest. A 22 esztendős Hodgkinson a tervek szerint megmérette volna magát a szeptemberi Gyémánt Liga-viadalokon, ám erre nem lesz lehetősége.

„Nincs több verseny számomra. Sajnos kisebb sérülést szenvedtem, ugyanakkor mindent elértem, amit szerettem volna ebben az évben” – írta az Instagramon, egyúttal megköszönte a szurkolók szeretetét és támogatását, és hozzátette: „Találkozunk jövőre a pályán”.

Hodgkinson megnyerte mind a kilenc idei versenyét 800 méteren, az olimpiai sikere után pedig célul tűzte ki, hogy megdönti az 1:53.28 perces világcsúcsot, amelyet 1983-ban a csehszlovák Jarmila Kratochvílová állított fel. Erre a kísérletre legalább a jövő évig várnia kell Hodgkinsonnak, akinek egyéni legjobbja, az 1:54.61 perc minden idők hatodik legjobbja a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics) weboldala szerint. Ezt idén júliusban a Gyémánt Liga londoni állomásán, hazai pályán futotta.

 

Legfrissebb hírek

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
21 órája

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
2026.09.22. 12:54

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2026.09.21. 23:11

Agnes Ngetich megdöntötte a női félmaratoni világcsúcsát

Atlétika
2026.09.20. 13:34

Doppinggyanú miatt felfüggesztették a 2019-es tokiói maratoni győztesét

Atlétika
2026.09.17. 10:47

Három vezető is lemondott a Magyar Atlétikai Szövetségben

Atlétika
2026.09.16. 22:28

Három nap varázslat Budapesten – az atlétikai világdöntő krónikája képekben

Atlétika
2026.09.14. 09:28

Népsport: Innen az álomhatáron

Népsport
2026.09.10. 12:04