Halász Bence: Ethan Katzberg is emberből van, el lehet kapni

R. P.R. P.
2024.08.27. 16:45
Fotó: Kovács Péter
Halász Bencével készített interjút a Nemzeti Sportrádió. A párizsi olimpián kalapácsvetésben a második helyen végző atléta többek között arról beszélt, milyen hatással volt rá, hogy már a selejtező reggelén szinte telt ház volt a Stade de France-ban, hogy szerinte nehéz lenne olyat találni Magyarországon, aki többet edz, de neki is vannak nehéz napjai, amikor elege van mindenből, és hogy hosszú évek után végre kikapcsolódhasson, szeptember végén Cipruson tölt néhány napot.


„Mentálisan elég kimerült vagyok. Egész évben úgy készültünk, hogy olimpia és Európa-bajnokság is lesz. Erre jöttek rá az interjúk, mindenkinek adtam, aki megkeresett. Ezt egyébként szívesen teszem, mert nagyon hálás vagyok a szurkolásért. Minden idény előtt fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenés. Az olimpia után még van egy hónapnyi versenyidőszak, ebben már jócskán benne vagyunk. A lengyelországi Chorzówban volt az utolsó nemzetközi versenyem ebben a szezonban. Jön a magyar csapatbajnokság, utána a pihenésé a főszerep, mivel jövőre nagyon hosszú szezonnak nézünk elébe, szeptemberben rendezik meg a világbajnokságot.”

„Ethan Katzberg máskor is dobott akkorát, mint az olimpián, várható volt tőle a 84 méter. A kanadait most nem lehetett megfogni. Rajta is láttam a fáradtság jeleit, a legutóbbi Gyémánt Liga-versenyt 80.03 méterrel nyerte meg. Ez is jelzi, hogy ő is emberből van, és a következő években akár el lehet kapni.”

„Mentálisan szintet tudtam lépni, úgy tudom kezelni a stresszhelyzeteket, hogy nemcsak megnyugtatom magam, hanem a pluszfeszültséget eredménnyé alakítom át. Ez nagyon fontos dolog.”

A teljes interjút ide kattintva hallgathatja meg!

 

Legfrissebb hírek

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
2026.08.13. 06:36

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2026.08.11. 23:40

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2026.08.11. 22:56

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
2026.08.11. 21:42

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
2026.08.11. 21:26

Halász Bence és Szabados Ármin is bejutott az Európa-bajnoki döntőbe

Atlétika
2026.08.10. 12:02

Az elmúlt évek legnagyobb tesztje előtt áll a magyar atlétika

Atlétika
2026.08.09. 20:46

Emlékezetes párharcokkal teli atlétikai Eb-re van kilátás

Atlétika
2026.08.09. 09:07