Gyulai Miklós: A mostani négy év olyan lehet a magyar atlétikának, mint amilyen még nem volt

M. B.M. B.
2024.09.25. 17:39
Gyulai Miklós (Fotó: Földi Imre)
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség nemrégiben újraválasztott elnöke volt a Hazafutás vendége a Nemzeti Sportrádióban, ahol többek között az előttük álló négyéves ciklusról, valamint az előre hozott választást érintő kritikákról is elmondta a véleményét.

A magyar atlétikát irányító sportvezető elmondta, a soron következő olimpiai ciklus „olyan lehet a magyar atlétikának, mint amilyen még nem volt”.

Gyulai Miklós ezután az újraválasztásáról beszélt. 

„Egy mandátum az egy négyéves olimpiai ciklusra szól. Azért, hogy lehetősége legyen a szövetségnek, vagy az aktuális elnökségnek lezárni, mindent rendbe tenni, megvan az a lehetőség, hogy a következő év május 31-ig kell megcsinálni. Ez nem azt jelenti, hogy akkor kell, hogy csak abban a periódusban lehet, tehát tavasszal, hanem bármikor az olimpia utolsó napjától május 31-ig el lehet végezni. Nem kell messzire menni, az ötlet a MOB tisztújító közgyűléséről jött” – fogalmazott Gyulai Miklós.

 

Legfrissebb hírek

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
14 órája

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
18 órája

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
2026.09.22. 12:54

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2026.09.21. 23:11

Agnes Ngetich megdöntötte a női félmaratoni világcsúcsát

Atlétika
2026.09.20. 13:34

Doppinggyanú miatt felfüggesztették a 2019-es tokiói maratoni győztesét

Atlétika
2026.09.17. 10:47

Három vezető is lemondott a Magyar Atlétikai Szövetségben

Atlétika
2026.09.16. 22:28

Három nap varázslat Budapesten – az atlétikai világdöntő krónikája képekben

Atlétika
2026.09.14. 09:28