Világos Adriana: Bízom benne, hogy 2028-ban már az olimpiai aranyért küzdhetek

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.09.24. 06:38
Világos Adriana (Fotó: AFP)
A kétszeres Európa-bajnoki ezüst­érmes, kétszeres U20-as világbajnok, vajdasági Világos Adriana szeptember eleje óta 65.64 méterrel tartja a szerb országos csúcsot.

– Hogyan telik a pihenőidőszak?
– Nagyon jól, egy kicsit fáradt is vagyok, mert az olimpia után sok versenyem volt, rövid idő alatt hosszú utakkal – válaszolta a 20 éves, verbászi születésű Világos Adriana. – Egyelőre itthon vagyok Kishegyesen, de nemsokára indulunk nyaralni Törökországba. Ideje már, hogy egy kicsit kiszakadjunk a hétköznapokból.

– Korántsem hétköznapi, ahogyan zárta a szezont. Mi okozta a felszabadult versenyzést az olimpia után?
– Nagyon csalódott voltam, hogy az olimpián nem sikerült akkorát dobni, mint ami bennem volt, és ezért kiestem a selejtezőben. Elhatároztam, megpróbálom a hátralévő versenyeken kihozni magamból a maximumot. A motivációmmal nem volt baj, sikerült jó eredményekkel befejeznem a szezont. Lengyelországban megnyertem az első Gyémánt Liga-versenyemet, erős mezőnyben 65.60 méteres egyéni csúccsal győztem. A japán Haruka Kitagucsin és az ausztrál Mackenzie Little-en kívül mindenki ott volt, aki számít. Aztán Zágrábban tovább javítottam az országos csúcsom, és a brüsszeli Gyémánt Liga-döntőben is második lettem. Ezeknek az eredményeknek köszönhetően más szellemben vágok neki az újabb felkészülésnek.

– Mi történt Párizsban? Nagyok voltak az elvárások?
– A mai napig nagyon sokat gondolkodom rajta, mi történhetett. Eddig még nem találtam rá logikus magyarázatot, de valószínűleg mentálisan nem álltam készen az olimpiára és az azzal járó felhajtásra. A selejtező előtti bemelegítésem során nagyobbat dobtam, mint ami aztán a három dobásomból a versenyen kijött. Az első kísérletemnél talán eggyel később kezdtem a keresztlépéseket, mint kellett volna, az utána lévő két dobásomat pedig elizgultam. A következő időszakban próbálok javítani a mentális állapotomon is, járok sportpszichológushoz, hogy a jövő évi világbajnokságra még erősebb legyek.

– Hogyan lett ennyire fiatalon ennyire sikeres gerelyhajító? Mit kell tudni a kezdetekről?
– Egy vajdasági községből, Kishegyesről származom, itt élek, és itt edzek a mai napig. Kézilabdával kezdtem, az atlétikával a testnevelőm, Halász Zoltán révén ismerkedtem meg. Erős dobásom volt, ezért beneveztek egy vortexversenyre, innentől a többi már jött magától. Édesanyám, Világos Györgyi az edzőm, aki nélkül nem tartanék itt. Kezdetben semmilyen feltétel nem volt adva az edzéshez, de aztán a szerb szövetség és az olimpiai bizottság támogatásának is köszönhetően egyre jobb körülmények között készülhettem. Van egy saját dobócsíkom a helyi focipályán, építettek egy edzőtermet kifejezettem olyan eszközökkel, amelyek nekünk kellenek. A helyi általános iskolával is jó a kapcsolatunk, hétközben vannak időpontjaink, de hétvégenként és ünnepnapokon is korlátlanul használhatjuk a tornatermet is, ezen kívül néha Topolyára járunk futóedzésekre. Szóval a közösségünk százszázalékosan támogat minket.

– Milyen az atlétika helyzete a Délvidéken?
– Szerbiában már elkezdődött az atlétika népszerűsítése, de úgy érzem, hogy a Vajdaságban még van hova fejlődni. Az új klubunk, a Topolyai SC is nemrég alakult meg, egyelőre kevés tagot számlál, de reméljük, hamarosan itt is lehetősége lesz a fiataloknak nagy számban elkezdeni a sportágat.

– Mekkora figyelmet kapott, hogy húszéves korára már két felnőtt Eb-ezüsttel és két U20-as vb-címmel büszkélkedhet?
– Az természetes, hogy „falun” mindenki ismer mindenkit, ez a mi kis közösségünkben sincs másképp. Sosem voltam oda a pluszfigyelemért, de idén már máshol is felismernek. Egyre több rendezvényre hívnak, akár csak azért is, hogy a fiatalabbaknak beszélhessek az élményeimről. Ez jólesik.

– Az elmúlt években érkezett bármilyen megkeresés a Magyar Atlétikai Szövetségtől, hogy magyar színekben folytassa a pályafutását? Milyen gyakran versenyez Magyarországon?
– Közvetlen ajánlat nem volt, de amikor kisebb voltam, sokat jártunk Magyarországra versenyezni. Amióta csak a MIR-szisztéma szerint lehet nevezni a versenyekre és megszűnt a helyszíni nevezés, külföldiként megfelelő kód hiányában szinte lehetetlenné vált a részvétel, ezért mostanában nemigen szoktam arra járni. Volt egy meghívásos viadal, amelyre sajnos nem tudtam elmenni, de a jövőben biztosan versenyzek Magyarországon is.

– Mi kell ahhoz, hogy  hosszú távon ezen a szinten teljesítsen? Hol látja magát 2028-ban?
– Remélem, akkor leszek karrierem csúcspontján, az olimpiai aranyért küzdhetek Los Angelesben, és boldogan jöhetek haza. Ehhez mindenekelőtt az kell, hogy az egészségem rendben legyen, elkerüljenek a sérülések, ehhez egy jó orvosi csapatot kellene kialakítani. Maradéktalanul bízom az edzőmben, anyukámban, aki eddig is a helyes utat jelölte ki nekem.

 

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
16 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
17 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
18 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
22 órája

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
2025.09.12. 18:45

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
2025.09.12. 13:57

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
2025.09.12. 10:47
Ezek is érdekelhetik