Atlétika: Takács Boglárka úgy érzi, fontos és meghatározó évet zárt

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.10.29. 09:14
Takács Boglárka (Fotó: Dömötör Csaba)
Az országos csúcstartó sprinter, Takács Boglárka úgy érzi, meghatározó és sikeres évet zárt, de jövőre közelebb szeretne kerülni 100 méteren a 11 másodperces álomhatárhoz vagy esetleg át is lépné azt.

Az atléta az M4 Sportnak elmondta: fontos számára az idei szezon, elsősorban azért, mert részt vehetett pályafutása első olimpiáján.

„Örülök, hogy két számban is kvalifikáltam az olimpiára. Főleg a száz méterre fókuszáltunk, és elsődlegesen azt céloztam meg, hogy százon szeretnék ott lenni. Úgy voltunk vele, ha kétszázon is összejön, akkor természetesen rajthoz állok és nagyon boldog leszek, hogy ott is futhatok, de arra nem is készültünk, és a továbbiakban sem fogunk. A száz a fő, és mellette kiegészítésnek világversenyeken odaállok egy-egy kétszázra is” – hangsúlyozta a BHSE 23 éves sprintere, Takács Boglárka, aki Párizsban megtapasztalta, hogy mire képes a világ legnagyobb színpadán az élmezőnyben. Hozzátette: most már szeretne a felnőttek között is döntőt futni világversenyen, ehhez mentálisan is dolgoznia kell magán.

„Összességében sikeres évet zártunk, bár nem mondom, hogy nincs minimális hiányérzetem, de így is szép sikereket értem el: hat országos csúcsot futottam és elődöntős voltam az olimpián” – mondta Takács, majd hozzátette, az országos – és ezzel együtt saját, egyéni – rekordjainak megdöntése azt mutatja, jó úton jár. Eleinte apránként faragott a csúcsból, de annak kifejezetten örül, hogy Párizsban is sikerült javítania, így jelenleg 11.10 másodperc a női 100 méteres síkfutás magyar rekordja. Kiemelte ugyanakkor, hogy el szeretné érni a 11 másodperces álomhatárt, és reményei szerint erre akár már a következő szezonban sor kerülhet.

„A sprinterek között még fiatalnak számítok, van egy-két rendkívüli eset, aki már fiatalon is oda tud érni a legjobbak közé, de többségében azért huszonöt éves kor fölött érik el a sprinterek a csúcsformát. Még bőven van min dolgoznom, gondolok itt a fizikai állapotra, mert a többiekhez viszonyítva nem vagyok még olyan erős a mezőnyben és a rajtomon is akad mit csiszolni. Éppen ezért az edzésmunka mennyiségét és minőségét is lehet még növelni” – fogalmazott a versenyző, majd azt is elárulta, hogy az olimpia után úgy érezte, maradt még benne, ez pedig be is igazolódott, mivel megnyerte a 200 métert a lausanne-i Gyémánt Liga-állomáson.

Az atléta ezen a héten kezdte meg a felkészülést a következő idényre, január végétől pedig fedett pályán áll rajthoz. 2025-ben nemcsak Európa-bajnokságot, hanem világbajnokságot is rendeznek fedett pályán, mindkettőn szeretne részt venni, minél jobban teljesíteni, és egy lépéssel közelebb kerülni a nemzetközi élmezőnyhöz 60 méteren. Szabad téren csapat Európa-bajnokságot rendeznek, ahol a legmagasabb kategóriában szerepel majd a magyar válogatott, ezen értékes pontokat gyűjtene a csapatnak, ősszel pedig a tokiói szabadtéri vb-n szeretne minél közelebb futni a 11 másodperchez, vagy akár át is lépni ezt a határt.

 

Legfrissebb hírek

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
2026.09.24. 15:51

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
2026.09.22. 12:54

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
2026.09.21. 23:11

Agnes Ngetich megdöntötte a női félmaratoni világcsúcsát

Atlétika
2026.09.20. 13:34

Doppinggyanú miatt felfüggesztették a 2019-es tokiói maratoni győztesét

Atlétika
2026.09.17. 10:47

Három vezető is lemondott a Magyar Atlétikai Szövetségben

Atlétika
2026.09.16. 22:28

Három nap varázslat Budapesten – az atlétikai világdöntő krónikája képekben

Atlétika
2026.09.14. 09:28

Búcsú Budapesttől: amerikai dupla dupla után Duplantis dalra fakadt

Atlétika
2026.09.13. 21:36