Visszavonult a tízszeres magyar bajnok gátfutó, Kerekes Gréta

Vágólapra másolva!
2024.10.08. 18:30
Kerekes Gréta háromszoros szabadtéri, hétszeres fedett pályás magyar bajnok (Fotó: Koncz Márton)
Kerekes Gréta olimpikon gátfutó kedden közösségi oldalán jelentette be, hogy befejezi élsportolói pályafutását.

„Ez nem egy hirtelen jött döntés, tudatosan, évek óta készültem a lezárásra. Az elmúlt két évben főnixmadárként emlegetve teljesítettem minden kitűzött álmomat, viszont úgy gondolom, eljött az idő, hogy elbúcsúzzak, és új kihívások elé nézzek” – írta Instagram-oldalán a debreceni atléta, aki szerdán ünnepli 32. születésnapját. Hozzátette, nagyon sok élményt adott számára az atlétika, karrierjét pedig igazi hullámvasútként jellemezte, de emelt fővel tud távozni a pályáról, mivel a kitűzött céljait elérte.


A Debreceni Sportcentrum versenyzője 100 méter gáton a párizsi játékok reményfutamában búcsúzott, és a 30. helyen zárt. Idén 60 gáton rajthoz állt a glasgow-i fedett pályás világbajnokságon is, amelyen az elődöntőig jutott, és a 18. helyen végzett.

Kerekes háromszoros szabadtéri, illetve hétszeres fedett pályás magyar bajnok, legjobb eredménye a rövidebb távon 7.96 másodperc, míg 100 gáton 12.92 mp. A tavalyi budapesti vb-n tagja volt annak a 4x100-as női váltónak, amely 43.38 másodperces országos csúccsal végül 14. lett.

Kerekes Grétát a hétvégén a legtöbb szavazattal választották be a Magyar Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába, és kedden este a Nemzeti Sportrádiónak elárulta, hogy meg szeretné pályázni a testület elnöki posztját. Karrierjét követően, csaknem tíz év után visszaköltözik Debrecenbe, ahol a városi sportot szeretné segíteni, ugyanakkor az edzői pályán nem tudja elképzelni magát.

„Az edzői életmód ugyanolyan, mint az élsportolóké, mivel minden edzésen ott kell lenni, hétvégén pedig ott vannak a versenyek. Ha van egy jobb tanítványom, akkor akár külföldre is lehet menni vele versenyezni, én pedig pont ezért vonulok vissza, mert elfáradtam ebben az életmódban. Ezért nem látom magamat edzőként” – fogalmazott a bejelentés után.

„Amikor megírtam a szöveget, még nem érzékenyültem el, de amikor rányomtam a megosztásra, akkor megkönnyeztem. Tudtam, hogy ez érzékeny pont lesz” – folytatta Kerekes Gréta. – A karrierem hullámvasút volt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jutott sokszor eszembe, hogy visszavonuljak. A tokiói olimpiáról pont lecsúsztam pár helyezéssel, de a párizsi játékok csak három évre volt, és azt mondtam, akkor ezt megpróbálom. Ráadásul ott volt a budapesti világbajnokság is. Úgy voltam vele, hogy én ezeknek nekiveselkedek. Már akkor is azt mondtam, az a legnagyobb vágyam, hogy a párizsi olimpia után vonulhassak vissza. Boldog vagyok, hogy ez meg is valósult.”

Egyéb egyéni
2024.10.05. 20:34

Sportpolitika: öt új tagot választottak a MOB sportolói bizottságába a párizsi olimpikonok

Kerekes Gréta, Pétervári-Molnár Bendegúz, Csernoviczki Éva, Manchercz Krisztián és Pigniczki Fanni kapta a legtöbb szavazatot a párizsi olimpikonoktól a szombaton megtartott szavazás során.

 

 

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
19 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
19 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
20 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
Tegnap, 7:10

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
2025.09.12. 18:45

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
2025.09.12. 13:57

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
2025.09.12. 10:47
Ezek is érdekelhetik