Palkovits István új edzővel tért vissza a győztes útra

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
2024.12.21. 10:44
Palkovits István (jobbról) a budapesti világbajnokságon (Fotó: Getty Images)
A három évvel ezelőtt 3000 méteres akadályfutásban U23-as Európa-bajnokságot nyerő Palkovits István életében sorsfordító esztendő volt a 2024-es.

 

NEHÉZ ÉVET ZÁRT LE GYŐZELEMMEL Palkovits István, aki az előző hétvégén a Milano Cross Challenge nevű mezeifutóversenyen állt fel a dobogó tetejére.

„Kicsit jobb eredmény ez az eddigiekhez képest, jobban éreztem magam versenyzés közben, mint az idén korábban – mondta lapunknak a 23 éves magyar atléta. – Nyilván nem volt olyan erős mezőny, mint a mezei futó Eb-n, de magát a pályát is jobban éreztem, jobban feküdt nekem.”

Nem úgy alakult fiatal versenyzőnknek a 2024-es idény, mint ahogyan arra számított. Fő száma a 3000 méteres akadályfutás, amelyben tavaly 8:18.74-es egyéni csúccsal zárta az évet, amivel a párizsi olimpia kvalifikációs szintje (8:15.00) is belátható távolságra került, ám a rosszul sikerült felkészülés miatt nem tudta megtenni a kijutáshoz szükséges utolsó lépést.

„Sajnos belekerültem az edzőmmel, Németh Gyula bácsival egy gödörbe, amiből nem tudtunk kimászni, ezért különváltak útjaink. A 2025-ös idényre a felkészülést már Veszprémben, Tóthné Stupián Anikónál kezdtem meg. Kicsit lassabban és megfontoltabban haladunk előre, de ez nem baj, mert hosszú lesz a nyár.”

Az immár a veszprémi Sportolj Velünk Sportegyesületet erősítő futónak a tokiói világbajnokságra kijutás a fő célja. Ezt 3000 méter akadályon szeretné elérni, és az eddig elvégzett edzésmunka alapján optimista. A világ is gyorsul, Palkovits pedig úgy érzi, hogy az idén lépéshátrányba került, ám mindent megtesz a felzárkózásért.

Palkovits szemléletet váltott, míg az előző években csak a futásra koncentrált, az ősszel megkezdte felsőfokú tanulmányait a Pannon Egyetemen.  

„A tanulásból kimaradt néhány év, amit nem kapok vissza, de most belehúzok. Szeretném bepótolni, ami ezen a téren kimaradt. Ez nem fog a sportolás rovására menni, hanem még haszna is van, mert így nem görcsölök rá a felkészülésre.”   

 

Legfrissebb hírek

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
9 órája

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
19 órája

Halász Bence és Szabados Ármin is bejutott az Európa-bajnoki döntőbe

Atlétika
20 órája

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
Tegnap, 7:21

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 23:11

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
2026.08.09. 21:36

Atlétika: Emmanuel Sophia U18-as magyar csúcsot futott az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 09:07

Tradíció és profizmus – sztárportré Josh Kerr atlétáról

Képes Sport
2026.08.05. 19:25