A holland világklasszis nem fut egyéni számokat a fedett pályás szezonban

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.01.29. 11:29
Femke Bol 2023-ban Budapesten 400 gáton és 4x400-on is világbajnok lett (Fotó: Szabó Miklós)
A váltóban olimpiai bajnok Femke Bol egyéni számokban nem áll rajthoz a fedett pályás atlétikai szezonban. A hollandok sztársprintere közösségi oldalán jelentette be döntését.

Ez egyben azt is jelenti, hogy nem védi meg világbajnoki címét 400 méteren a márciusi nancsingi vb-n. Indoklása szerint azért, mert még időre van szüksége, hogy feldolgozza a párizsi játékokon történteket, és több időt szeretne fordítani a sporton kívüli életére.

„A legutóbbi olimpiai ciklus során minden évben nagyon sok varázslatos fedett pályás és szabadtéri versenyem volt, de most úgy döntöttünk, idén kicsit változtatunk” – írta Femke Bol, aki a francia fővárosban a 4x400-as vegyes váltót vezette aranyéremre, ám az egyéni versenye nem úgy sikerült, ahogyan tervezte, mivel fő számában, 400 gáton nem volt esélye megszorítani az amerikai Sydney MyLaughlin-Levrone-t, ráadásul csak a harmadik helyen ért célba a döntőben.

A 24 éves atléta, aki a tavalyi glasgow-i fedett pályás vb-n 400-on és a 4x400-as női váltóval is diadalmaskodott, Nancsingban nem szerepel, de két héttel korábban, a március 7. és 9. között sorra kerülő hollandiai Európa-bajnokságon, Apeldoornban ott lesz a hazai váltóban.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
18 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
18 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
19 órája

Venyercsán Bence 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
23 órája

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
2025.09.12. 19:33

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
2025.09.12. 18:45

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
2025.09.12. 13:57

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
2025.09.12. 10:47
Ezek is érdekelhetik