Halász Bence és Madarász Viktória ötödik az atlétikai világranglistán

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2025.01.13. 08:54
Halász Bence (Fotó: Török Attila, archív)
A magyar atléták közül az olimpiai ezüstérmes kalapácsvető Halász Bence és a gyalogló Madarász Viktória áll a legelőkelőbb helyen a nemzetközi szövetség (WA) világranglistáján, mind a ketten ötödikek.

A magyar szövetség összegzéséből kiderül, hogy Halász Bence mellett még három kalapácsvető található a tágabb élmezőnyben: Rába Dániel a 24., Gyurátz Réka a 40., Czeller Gábor a 48., Varga Donát az 51. helyen.

Gyaloglásban is több magyar áll jól, a 35 km-en ötödik Madarász Viktória mellett Venyercsán Bence a 15., Torma Anett a 18., Récsei Rita a 41.

A két legjobb hazai sprinter közül a 400-as Molnár Attila a 19., míg Takács Boglárka (60/100 m) a 25. jelenleg. A Párizsban hetedik hétpróbázó, Krizsán Xénia a tizedik.

A pontszámokat a Spiriev Bozsidár által megalkotott rendszer legújabb kiadása, az öt legjobb eredmény átlaga alapján számítják ki. A módszerrel összevethetővé válik minden versenyszám, így nemcsak számonkénti ranglista létezik, hanem készül összesített is, azaz megállapítható, ki jelenleg a világ legjobb atlétája. A férfiaknál a svéd rúdugró, Armand Duplantis, a nőknél a kenyai középtávfutó, Faith Kipyegon vezet.

Az atlétákra márciusban fedett pályás Európa-bajnokság, majd világbajnokság is vár, a kvalifikációnál szintén fontos a világranglista-helyezés.

A legjobb magyar helyezések
Férfiak
  5. Halász Bence, kalapácsvetés, 1349 pont
15. Venyercsán Bence, 35 kilométeres gyaloglás, 1104 pont
19. Molnár Attila, 400 méter, 1269 pont
24. Rába Dániel, kalapácsvetés, 1191 pont
48. Czeller Gábor, kalapácsvetés, 1151 pont
51. Jankovics Dániel, magasugrás, 1161 pont
51. Varga Donát, kalapácsvetés, 1146 pont

Nők
  5. Madarász Viktória, 35 kilométeres gyaloglás, 1126 pont
10. Krizsán Xénia, hétpróba, 1270 pont
18. Torma Anett, 35 kilométeres gyaloglás, 762 pont
20. Vindics-Tóth Lili Anna, mezeifutás, 1168 pont
25. Takács Boglárka, 60/100 méteres síkfutás, 1254 pont
28. Klekner Hanga, rúdugrás, 1196 pont
28. Nemes Rita, hétpróba, 1167 pont
33. Takács Boglárka, 200 méter, 1214 pont
35. Lesti Diana, távolugrás, 1180 pont
36. Mátó Sára, 400 méteres gátfutás, 1220 pont
40. Szűcs Szabina, öt/hétpróba, 1141 pont
40. Gyurátz Réka, kalapácsvetés, 1135 pont
41. Récsei Rita, 10 000 méteres/20 kilométeres gyaloglás, 1140 pont

 

Legfrissebb hírek

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2 órája

Klekner Hanga 7. lett az Eb-n, rúdugrásban

Atlétika
3 órája

Urbán Zita a 15. helyen végzett 3000 méter akadályon az atlétikai Eb-n

Atlétika
4 órája

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
11 órája

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
19 órája

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
2026.08.12. 21:39

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2026.08.12. 13:52

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2026.08.11. 23:40